2010. október 22.

Repül a kommunikátor

Öt és fél év után távozik a Viasat Hungária Zrt. PR vezetője. Varró Balázs a légiközlekedésben folytatja.

Öt és fél év után távozik a Viasat Hungária Zrt. PR vezetője. Varró Balázs a légiközlekedésben folytatja.

Novembertől ugyanis a Wizz Air kommunikációs vezetőjeként folytatja pályafutását. Utódját napokon belül megnevezi a csatorna.

Három hete írtunk arról, hogy internetes álláskereső portálon keresi új PR-menedzserét a társaság, november eleji belépéssel. A hirdetés szerint PR stratégia fejlesztése, a kapcsolódó tevékenységek tervezése és lebonyolítása, a sajtó-, szakmai és üzleti kapcsolatok ápolása, közlemények írása és disztribúciója lesz az új ember feladata. A jelentkezők mögött legalább háromévnyi ügynökségi és/vagy ügyféloldalon szerzett tapasztalat kell, hogy álljon, felsőfokú végzettséggel, írásban és szóban is tárgyalási szintű angoltudással, kiterjedt sajtókapcsolatokkal és dinamikus, pozitív személyiséggel és terhelhetőséggel megtámogatva.

 

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

2018. szeptember 20.

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.