Kövess minket!

Karrier

Rózsa Iván távozik a Magyar Telekomtól

Helyére a T-Systems marketingvezetője kerül, ez a kommunikációs csapatok összevonását jelenti.

Távozik a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, adta hírül elsőként a HVG. Azt írták: Rózsa Iván munkáját Bánhegyi Zsófia, az MT-leány T-Systems marketingvezetője veszi át. Ez azt jelenti, hogy a kommunikációs csapatok munkáját összevonják. A HVG értesülése szerint a posztra pályázatot írtak ki, amire Bánhegyi Zsófia is jelentkezett. A Telekom sajtóosztálya nem kívánta kommentálni az értesülést, ugyanakkor később a Kreatív már azt írta, hogy “2015. október elsejétől valóban összevonja a cég a T-Systems és a Magyar Telekom kommunikációs vezetését. A csapatot Bánhegyi Zsófia fogja irányítani, Rózsa Iván októbertől távozik a Telekomtól.”

Rózsa Ivánnal készült korábbi interjúnkat itt hallgathatja meg.

Rózsa Ivánt 2013. március 18-ával nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójának, e poszton Kovács Ildikót váltotta, aki januárban távozott közös megegyezéssel. Rózsa Iván az International Business School angol nyelvű képzésén végzett közgazdászként, majd a Közép-Európai Egyetemen szerzett MBA diplomát.  2007-ben csatlakozott a Sanofi gyógyszercéghez, ahol 2010-től a magyarországi leányvállalat kommunikációs igazgatója, valamint tagja a vállalat menedzsmentjének. 2011-ben nevezték ki a négy országból álló Duna régió kommunikációs igazgatójának, és tagja lett a régió menedzsmentjének.

Bánhegyi ZsófiaNézze meg Bánhegyi Zsófia teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.

Bánhegyi Zsófia 2012. augusztus 6-ától tölti be a T-Systems Magyarország marketingvezetői pozícióját. A Budapesti Közgazdaságtudomány Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd az ELTÉ-n jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economicson. Pályafutását a Nestlé Magyarországnál kezdte marketingkommunikációs és termékmenedzsment területen, majd a KLM közép-kelet európai központjában dolgozott közép-európai termékmenedzserként, majd Közép-Kelet Európáért felelős loyalty menedzserként. Ezt követően csatlakozott a Heti Válasz Kiadóhoz, ahol lapigazgató-helyettesként felügyelte a terjesztési, marketing, hirdetés-, és konferenciaszervezési területek felépítését és működését. 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetői pozícióját töltötte be.

 

FRISSÍTÉS

Megérkezett a Telekom hivatalos közleménye is:

2015 októberétől a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom vállalati kommunikációs területei összevonásra kerülnek. A pontos szervezeti felállás jelenleg még kidolgozás alatt áll. Az új, összevont kommunikációs szervezetet Bánhegyi Zsófia, a T-Systems jelenlegi marketing- és kommunikációs igazgatója fogja vezetni. Rózsa Iván, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója 2015 októberéig jelenlegi pozíciójában folytatja munkáját, ezt követően távozik a vállalattól.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom