Helyére a T-Systems marketingvezetője kerül, ez a kommunikációs csapatok összevonását jelenti.

Távozik a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, adta hírül elsőként a HVG. Azt írták: Rózsa Iván munkáját Bánhegyi Zsófia, az MT-leány T-Systems marketingvezetője veszi át. Ez azt jelenti, hogy a kommunikációs csapatok munkáját összevonják. A HVG értesülése szerint a posztra pályázatot írtak ki, amire Bánhegyi Zsófia is jelentkezett. A Telekom sajtóosztálya nem kívánta kommentálni az értesülést, ugyanakkor később a Kreatív már azt írta, hogy "2015. október elsejétől valóban összevonja a cég a T-Systems és a Magyar Telekom kommunikációs vezetését. A csapatot Bánhegyi Zsófia fogja irányítani, Rózsa Iván októbertől távozik a Telekomtól."

Rózsa Ivánnal készült korábbi interjúnkat itt hallgathatja meg.

Rózsa Ivánt 2013. március 18-ával nevezték ki a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójának, e poszton Kovács Ildikót váltotta, aki januárban távozott közös megegyezéssel. Rózsa Iván az International Business School angol nyelvű képzésén végzett közgazdászként, majd a Közép-Európai Egyetemen szerzett MBA diplomát.  2007-ben csatlakozott a Sanofi gyógyszercéghez, ahol 2010-től a magyarországi leányvállalat kommunikációs igazgatója, valamint tagja a vállalat menedzsmentjének. 2011-ben nevezték ki a négy országból álló Duna régió kommunikációs igazgatójának, és tagja lett a régió menedzsmentjének.

Bánhegyi ZsófiaNézze meg Bánhegyi Zsófia teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.

Bánhegyi Zsófia 2012. augusztus 6-ától tölti be a T-Systems Magyarország marketingvezetői pozícióját. A Budapesti Közgazdaságtudomány Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd az ELTÉ-n jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economicson. Pályafutását a Nestlé Magyarországnál kezdte marketingkommunikációs és termékmenedzsment területen, majd a KLM közép-kelet európai központjában dolgozott közép-európai termékmenedzserként, majd Közép-Kelet Európáért felelős loyalty menedzserként. Ezt követően csatlakozott a Heti Válasz Kiadóhoz, ahol lapigazgató-helyettesként felügyelte a terjesztési, marketing, hirdetés-, és konferenciaszervezési területek felépítését és működését. 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetői pozícióját töltötte be.

 

FRISSÍTÉS

Megérkezett a Telekom hivatalos közleménye is:

2015 októberétől a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom vállalati kommunikációs területei összevonásra kerülnek. A pontos szervezeti felállás jelenleg még kidolgozás alatt áll. Az új, összevont kommunikációs szervezetet Bánhegyi Zsófia, a T-Systems jelenlegi marketing- és kommunikációs igazgatója fogja vezetni. Rózsa Iván, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója 2015 októberéig jelenlegi pozíciójában folytatja munkáját, ezt követően távozik a vállalattól.

Főszerkesztőt vált a Radiosite.hu

2 napja

10 év után leköszön a Radiosite.hu alapító-főszerkesztője, Gálosi Szabolcs, helyét Huszár Dávid rádiós szakember veszi át.

Új kereskedelmi igazgató az eMAG.hu-nál

2017. augusztus 17.

Hegedüs Katalin a softline divízió vezetőjeként az eMAG termékkínálatának bővítése mellett, a csapat hatékony vezetésére fókuszál.