TV2: távozik Várdy

Várdy legnagyobb újítása az volt, hogy – hátat fordítva az egy évtizeden át vallott, de hosszabb ideje csak a rangsor második helyére elegendő elképzelésnek – kimondta: közszolgálati vállalásoktól mentesített, tisztán kereskedelmi csatornává akarja alakítani a TV2-t. Ennek közforgalmú megjelenése lett a Szenvedélyünk a szórakoztatás szlogen. Csakhogy a vezérigazgató mási vállalása nem teljesült. Várdy hónapokkal később beszélt arról, hogy három év alatt piacvezetővé kívánja tenni az országos kereskedelmi csatornát. „Az idei az építkezés, 2009 a fejlesztés, 2010 pedig terveink szerint a piacvezetővé válás éve lesz” – nyilatkozta 2008 tavaszán, megjegyezve, hogy ehhez napi átlagban 30 százalék körülire kellene növelniük közönségarányukat. Márpedig piacvezetővé válást a nézettség mellett a bevétel és a profit alapján értette. Ez viszont máig nem valósult meg.
„A TV2-nél töltött nyolc év után saját elhatározásából távozik posztjáról a TV2 vezérigazgatója. Várdy Zoltán közös megegyezéssel válik meg munkakörétől, de a ProsiebenSat.1 csoport kérésének megfelelően 2010. október 1-jéig továbbra is ellátja feladatait” – tudatták most, közleményben, jelezve, Thomas Ebeling, ProSiebenSat.1 csoport vezérigazgatója sajnálatának adott hangot a lépés kapcsán, hozzátéve, „megértjük, hogy új kihívásokra vágyik” Várdy, aki az elmúlt három évben eredményesen kezelte a TV2-t is érintő gazdasági válságot, és új alapokra helyezte a cég működését.
Ennek következtében a TV2 a korábbinál jóval hatékonyabban működő szervezetté vált. A cégcsoport Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatójaként pedig megteremtette a román és a magyar csatornák közti összehangolt működés alapjait. Megköszönve Zoltán értékes hozzájárulását a ProSiebenSat.1 csoport eredményeihez, további sikeres szakmai pályafutást kívánok neki.”
„Úgy érzem, nyolc év után megérett az idő a váltásra, arra, hogy új fejezetet nyissak szakmai pályafutásomban. A ProSiebenSat.1 csoport kérésének megfelelően azonban október 1-jéig folytatom munkámat, hogy a cég új vezetőjének alaposan előkészített 2011-es terveket és remek őszi műsorstruktúrát tudjak átadni” – idézi a közlemény a távozás útjára lépő vezérigazgatót.
Emlékeztetnek arra: Várdy Zoltán 2002 óta dolgozik a TV2-nél, korábban, mint kereskedelmi igazgató, majd a csatorna korábbi tulajdonosa, az SBS európai kereskedelmi alelnöke volt. 2007-ben nevezték ki vezérigazgatónak, két évvel később pedig a cégcsoport közép– és kelet-európai regionális vezetője lett.



