Kövess minket!

Karrier

Tanácsok munkát keresőknek VII.: teendők sikertelen interjú után

Bárkivel előfordulhat, hogy nem őt választják egy állásinterjú után. Az óriási különbség abban áll, hogy megtettünk-e mindent a sikerért vagy sem. Ez választja ugyanis el a sikertelen interjút a kudarcostól. Szerzőnk szerint a sikertelen interjúból építkezni is lehet, a kudarcosból, azaz az olyanból, amely során mi magunk sem tettünk meg mindent, már sokkal nehezebb. A tanult tehetetlenség nagy veszély, de szerencsére létezik tanult optimizmus is.

“Sajnos, nem Önre esett a választásunk”. Ez a mondat mindig rosszul esik, akár e-mailben, akár telefonon érkezik. Bizonyára sokan szembesültek már az elutasítással, de annál kevesebben járnak utána az okoknak. Ha csalódottak is vagyunk, érdemes felkeresni azt a személyt, akinek az önéletrajzunk elküldtük, vagy akinél interjún voltunk. Udvariasan tudakoljuk meg, hogy miért nem ránk esett a választás. Remélhetőleg, a válasz a javunkat fogja szolgálni. Ha jogos a kritika, fogadjuk el és tanuljunk belőle.

Ha nem kapunk választ vagy olyasmivel indokoljuk az elutasítást, amire nincs befolyásunk (például megoldották egy belső emberrel, átcsoportosítással), akkor is gondoljuk végig az álláskeresés folyamatát. Hol hibázhattunk? Mi az, ami nem stimmelt? Ha valamivel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, rossz érzéseink vannak, valószínű, hogy ott kell keresnünk az okokat. Elemezzük a helyzetet és tűzzünk ki új célokat.

Csalódottságunkban se felejtsünk el kialakított énmárkánkhoz hűen és hitelesen viselkedni. Ilyenkor dől el, hogy képességeinkben, értékeinkben mennyire hiszünk. Hozzuk a világ tudtára, hogy még mindig állást keresünk. Ha van Facebookon 400 ismerősünk és három ismerősünk bemásolja a saját falára is, hogy állást keresünk és nekik is van ennyi ismerősük, akkor már potenciálisan 1600 emberhez juthatott el az üzenet. Legyünk kitartóak!

Amint olyan negatív gondolatok kezdenek minket uralni, hogy “szerencsétlen vagyok”, “a főnök, a kormány, a világ tehet mindenről”, jó úton járunk a passzivitás felé és megidézzük saját kudarcunk. Ez az út a tanult tehetetlenség útja, de ettől mindenképpen zárkózzunk el. (Lásd Martin Seligman anyagait erről a Youtube-on.) A rossz hangulat olyan, mint egy örvény: egyre mélyebbre húz. Rossz hangulatban csak a rossz dolgokat vesszük észre, és egyre rosszabb kedvünk lesz. Figyeljük meg, hogy a bosszúságot okozó eseményekre hogyan szoktunk reagálni és az milyen következményekkel jár. Az önismeret a kudarcok legyőzésében is segít!

A sikertelen interjú nem jelenti a “háború”, csak egy “csata” elvesztését. Sajnos, a mi kultúránkban az a felfogás, hogy ilyenkor az egyén leértékeli önmagát, veszít az önbizalmából. Ahelyett, hogy arra fókuszálna, hogy mit csinálhatna jobban, mit kerüljön el, hogyan ne élje át újra a kudarc érzését. És tudomásul venné, hogy még ha minden maximálisan jól csinált, akkor is lesznek sikertelen állásinterjúk.

Viszont a sikertelent a kudarcos interjútól ég és föld választja el, mert a kudarcos interjúba a jelölt nem tett mindent bele, míg a nem sikerült esetében mindent beleadott, de külső okok miatt mégsem járt sikerrel. Ilyenkor is érdemes Assisi Ferenc híres imájára gondolni “Adj, Uram nyugalmat, hogy amin nem tudok változtatni, elfogadjam! Adj, Uram bátorságot, hogy amin változtatni tudok, megváltoztassam . Adj, Uram bölcsességet, hogy egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni”.

A sorozatos kudarcok kapcsán a helytelen tanulás, a helytelen értelmezés az lenne, hogyha az tudatosulna a jelöltben, hogy akármit tesz, akárhogy próbálja, nem fog sikerülni. Így aztán inkább már nem is csinál semmit. Ezt hívják tanult tehetetlenségnek, ami gyakori jelenség azoknál az álláskeresőknél, akik régóta nem találnak munkát. A tanult tehetetlenség alacsony önértékeléssel, önbizalomhiánnyal és súlyosabb esetekben depresszióval járhat.

A tanult tehetetlenség jelenségének felfedezője, Martin Seligman bebizonyította, hogy nem csak a tehetetlenség, de az optimizmus is tanulható! Seligman felfedezése igazi ajándék az emberiségnek. Egy optimista ember egészségesebb, jobban teljesít és harmonikusabbak az emberi kapcsolatai.

Minden kedvezőtlen esemény után legyen ez a mantránk: “Ami történt, az egy szerencsétlen helyzet volt. A kudarc átmeneti állapot, nem befolyásolja céljaimat, életemet. A projektem bukott el, nem én, mert tudom, hogy nem a kudarcos, hanem nem sikerült szituációt valósítottam meg”.

A kudarc egy átmeneti, szerencsétlen helyzet, tehát nem emberként buktunk el. Hinnünk kell abban, hogy a sorsunkat magunk irányítjuk, hatással vagyunk a magunkkal kapcsolatos eseményekre és a siker borítékolható! Ez nem valamiféle titok vagy törvény, hanem csak egy általános pszichológiai jelenség, aminek jó, ha tudatában vagyunk. Egyszerű szabály, de nehéz alkalmazni, ezért odafigyelést igényel.

Következő, egyben sorozatunkban utolsó cikkünk arról fog szólni, hogy mi a teendőnk sikeres interjú után. Mert ilyen is lesz, ebben biztos vagyok!

 

Hajdu Zoltán

A szerző fejvadász és tréner.


A cikk szakmai támogatója a CV Online.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom