Kövess minket!

Karrier

Távozik a Juventus Rádió vezére

A Facebookon jelentette be.

“Kedves Ismerőseim! A mai nappal, közös megegyezéssel távoztam a Juventus rádió vezérigazgatói pozíciójából” – írta ki Facebook-oldalára Door Tamás, a Juventus Rádió vezérigazgatója.

“Fantasztikus évek voltak ezek!!! A hallgatottság abszolút csúcsokat döntögetett, a bevételekre sem lehetett semmi panasz, rengeteg új kaput sikerült megnyitni, emeltük a cég értékét, nem álltunk be a sorba. Ügyesen vettük az akadályokat, mindig a piac előtt jártunk. Időben hangoltuk át az értékesítést, időben pozícionáltuk magunkat a promóciókra, időben pozícionáltuk magunkat Budapest rádiójaként. Elsőként szerződtünk a Waze-el, elsőként csináltunk 6 hónap időtartamú, budapesti kamionos promóciót. Elsőként építettünk full digitális és látványstúdiót, elsőként adtunk teljes élő koncertélményt a hallgatóknak, elsőként indítottunk videó alapú reggeli műsort. Lett volna még rengeteg feladat, de nem sajnálom, hogy véget ért ez az időszak. Én elértem amiért küzdöttem, a néha orkánszerű ellenszélben is átvezettem a Juventust rengeteg kihíváson: ezt a pénzügyi eredményeken és a hallgatottsági adatokon felül a számtalan díj és elismerés is mutatja amit az elmúlt 2-3 évben kaptunk. Igyekeztem a kereskedelmi szemléleten felül értéket is teremteni”, folytatódott az elmúlt időszak értékelése a posztban.

Door Tamás 2013 januárjában került a rádió élére, Laczkó Endre távozása nyomán. A szakember 15 éve dolgozott a rádiós piacon, a Juventushoz 2011 júliusában érkezett, mint kereskedelmi igazgató. Korábban az InfoRádiónál, a Roxy Rádiónál és a Rise FM-nél töltött be hasonló pozíciókat.

A Kreatív úgy értesült, hogy helyére Hauk Zoltán érkezik. A lépés összefügghet azzal, hogy a site szerint június 22-től új tulajdonosa van a Juventus Rádiónak, a Tematik Kábel Kft.

Frissítés:

A Juventus Rádió közleményben erősítette meg a vezetőváltás tényét. Egyúttal a rádió tulajdonosváltását is bejelentették: 2015. június 15-én a Sláger TV, a Fishing & Hunting Channel, a Sportklub és a DOQ csatorna tulajdonosa, a Tematic Group Kft. – portfóliója bővítéseként – megvásárolta a Juventus rádiót az eddigi tulajdonos Ayudate Holding Kft-től.

A tulajdonosi változással egy időben közös megegyezéssel távozott Door Tamás mellett Kalácska Gábor programigazgató is.

Az új vezérigazgató, Hauk Zoltán elmondta, hogy a közeljövőben nem egyszerűen a programstruktúra változik majd, hanem újrapozicionálják a rádiót. Hauk véleménye szerint a rádiós hallgatottsági szokások megváltoztak: a fiatalok fokozottabban fogyasztanak online zenét, a változásokra pedig a rádiós piacnak is reagálnia kell. Az ügyfelek, a cégek kampányainak hatékonysága nagyban függ a médiafogyasztás aktivitásától, illetve a kampányok pozicionálástól, és az adott médium valamint komplementer reklámfelületeinek együttes használatától, így a rádióhoz kapcsolódó egyéb felületek brandingelése és megerősítése az egyik legfontosabb cél.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom