2012. június 07.

Távozik a Viasattól Csényi Kati

A tartalomfejlesztési igazgató, korábbi programigazgató feladatait az eddigi kreatív producer veszi át.

A tartalomfejlesztési igazgató, korábbi programigazgató feladatait az eddigi kreatív producer veszi át.

Június 15-ével távozik posztjáról Csényi Kati, a Viasat3 és a Viasat6 hazai és regionális tartalomfejlesztési igazgatója. A szakember 2009 nyara óta dolgozott a Viasatnál, először mint a saját gyártású műsorokért felelős kreatív producer. 2009 decemberétől programigazgatóként irányította a két csatorna tartalmakért felelős osztályát. A szervezeti átalakításokat követően 2011 októbere óta tevékenykedett tartalomfejlesztési igazgatóként.

Csényi Kati felelősségi körét a továbbiakban a már meglévő feladatai mellett a Viasat korábbi kreatív producere, Prukner Brigitta veszi át, aki ezentúl produkciós vezetőként egy személyben felel a csatorna saját gyártású műsoraiért. Ő több mint két éve igazolt a Viasat csapatához, ahol olyan produkciók elkészítésében vállalt meghatározó szerepet, mint a Négy Esküvő, az Éden Hotel, az ÁlomÉpítők, A cég hangja és az Aranypart.

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

23 órája

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.