Tóth Orsolya távozott a ZenithOptimedia éléről

2
Tóth Orsolya távozott a ZenithOptimedia éléről
Tóth Orsolya ügyvezető igazgató szeptember harmadikán közös megegyezéssel megvált a ZenithOptimediától. Információink szerint a távozás hátterében az áll, hogy a Publicis csoport Vivaki néven egy cégbe szervezi médiaügynökségeit és digitális marketinggel foglalkozó vállalkozásait. Az összevonás a Starcom, a ZenithOptimedia, a Digitas és a Denuo cégeket érinti. Tóth Orsolya feladatainak egy részét Koros Edina veszi át igazgató-helyettesi beosztásban.

Az egyesülési folyamat Magyarországon is elkezdődött. Információink szerint a hazai Starcom és ZenithOptimedia összevonása után a közös céget Bosko Spasojevic, a Starcom eddigi vezetője irányítja majd. Tóth Orsolya feladatainak egy részét Koros Edina veszi át igazgató-helyettesi beosztásban.

Az érintett személyek egyelőre nem kívánták megerősíteni információinkat. A változásokról a cégek várhatóan hamarosan hivatalos közleményt adnak ki.

Tóth Orsolya jogot végzett. Ösztöndíjasként került Hollandiába, ahol 1994-től gyakornokként dolgozott az Initiative Mediánál. Innen 1997-ben Ukrajnába vezetett az útja, ahol részt vett a Publicis kijevi médiairodájának megalapításában. 1998-ban az OMD médiaigazgatójaként tért vissza Magyarországra, majd 2001-ben igazolt át a ZenithOptimediához. Két gyermekének születése között saját, MediaFresh nevű cégében auditori munkát végzett. 2007 januárjában non-tv igazgatóként állt ismét munkába a ZenithOptimediánál, márciusban pedig már ügyvezetőként irányította a médiaügynökséget. Tóth Orsolya új munkahelyéről még nincs információnk.

 



Hozzászólok
2 hozzászólás
Hozzászóló: szeles
2010. szeptember 06. 19:30

Jéééé, akkor lehet, hogy most már nálunk is fog hirdetni a zenith??? eddig vmi igazán fura szakmai alapokon dőlt el a zseton sorsa....

Hozzászóló: Bumba Umba
2010. szeptember 06. 14:50

Tóth Orsi szépen megíratta kirúgásának történetét.....

 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód