Kövess minket!

Karrier

Változás az ÖRT elnökségében

Új elnöke van az ÖRT-nek dr. Molnár Kálmán, az Unilever Jogi- és Vállalati Kapcsolati Igazgatója személyében.

Minden közgyűlés fontos egy szervezet életében, hiszen tevékenységének vizsgálata és elemzése mellett az új terveket, valamint a költségvetést is áttekintik, hogy mindenkor a közgyűlés jóváhagyása alapján működjön a szervezet. Az idei évi közgyűlés azonban más miatt volt különleges az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) életében: Megyer Örs elnök 21 év után úgy döntött, hogy visszalép az elnökségtől. Megyer Örs számára a „Reklám Önszabályozásért Nagydíj” elismerést adta át az ÖRT nevében dr. Takács Ildikó az ÖRT alapító tagja – áll közleményben.

„Büszke vagyok arra, hogy ilyen sokszor bizalmat szavazott a reklámszakma jelentős részét tömörítő ÖRT tagság. A 21 évet a folyamatos bővülés és fejlődés jelentette, ugyanakkor a reklámipart érintő kihívások sohasem hagyták elkényelmesedni az ÖRT-öt. Új szolgáltatások bevezetésével, a reklám önszabályozás teljeskörű rendszerének valamennyi elemét felhasználva – előzetes véleményezés, monitoring és a szakma intenzív edukációja – dolgoztunk a reklámokba és a reklámipar önszabályozásába vetett hit kialakítása és megtartása érdekében.

Megtiszteltetés számomra, hogy tiszteletbeli elnökként továbbra is számítanak rám és természetesen örömmel vállaltam a panaszbizottság elnöki feladatait is. Így nem is vissza, hanem tulajdonképpen oldalra lépek, 21 év után itt az ideje, hogy új elnök legyen. Jó kezekbe adom át a stafétabotot. Dr. Molnár Kálmán az Unilever Magyar-Adria régiójának Jogi- és Vállalati Kapcsolatok Igazgatója személyében kiváló új elnöke lesz az ÖRT-nek” – fogalmazott dr. Megyer Örs az ÖRT leköszönő elnöke.

„Megyer Örs kiegyensúlyozott, bölcs döntései és széleskörű szakmai elfogadottsága kiváló példaként állnak ellőttem. Biztos vagyok abban, hogy a két alelnökkel Mező Lászlóval és Galavics Andrással és a választmányba most választott tagokkal, – akik a reklámipar nagy egyéniségei – valamint az ÖRT kiváló munkatásaival remek csapatot alkotva dolgozunk majd az ÖRT további fejlődéséért. Az ÖRT konkrét, reklámetikai eljárásaiban a továbbiakban is biztosított a döntéshozatal függetlensége, hiszen a panaszbizottság elnöki feladatait továbbra is Megyer Örs látja el” – nyilatkozta dr. Molnár Kálmán az ÖRT új elnöke.

„Örs személye valóban ikonikus, nagy szerencsénk van, hogy szakmai tudásának, kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozó egyéniségének értékeit az ÖRT élvezhette. Ugyanakkor ikonikus az is, hogy Molnár Kálmán személyében egy olyan vállalat képviselője tölti be mostantól az elnöki tisztet, amely a világon mindenütt az önszabályozás élharcosa, az önszabályozási ügyek fő támogatója. Ráadásul az Unilever volt az ÖRT alapításakor a hirdetői oldal fő szervezője. Szóval az állandóság és változás kiváló ötvözete jön létre” – hangsúlyozta Fazekas Ildikó főtitkár.

Az ÖRT Választmányának és Felügyelő Bizottságának tagjai a reklámipar kiváló és neves szakemberei.

Médiaoldal:

Csikesz Erika (TV2)

Dudás Gergő (RTL Klub)

Farkas Csaba (Mediaworks)

Fecske Zoltán (Publimont)

Galavics András (MTVA) – alelnök

Mészáros Kinga (Centrál Médiacsoport)

Miklósi Zoltán (HVG)

Ügynökségi oldal:

Bacsa Gábor (Dentsu-Aegis)

Bölcs Ádám (Well)

Csurgó Balázs (Havas Worldwide)

Csurgó Brigitta (Mito)

Gosztonyi Csaba (Carbon Group)

Mező László (MediaCom) – alelnök

Szarvas László (Café)

Hirdetői oldal:

Baráth Péter (Vodafone)

Fekete Zoltán (Márkaszövetség)

dr. Takács Ildikó (Trigránit)

Major Ferenc (Béres)

Mikházi Ildikó (L’Oreal)

Molnár Kálmán (Unilever) – elnök

Pálfalvi Márta (Heineken)

Az FB Elnöke Várkonyi Beáta (Danone), Blaskó Nikolett (ACG) és Szelei Szilárd (JcDecaux)

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom