2010. november 20.

Várdy kockáztat

Egy kockázatitőke-társaságnál folytatja pályafutását Várdy Zoltán, a TV2 októberben leköszönt vezérigazgatója.

Egy kockázatitőke-társaságnál folytatja pályafutását Várdy Zoltán, a TV2 októberben leköszönt vezérigazgatója.

Közép-európai médiapiaci befektetési lehetőségeket keres Várdy Zoltán a Linkedin portálon frissített adatlapja szerint. A TV2 október elején leköszönt vezérigazgatója az mmonline-nak is megerősítette, hogy a jövőben a Primus Capital nevű társasággal is dolgozik – írja az mmonline.

A portál megemlíti: honlapja szerint a Primus Capital Zrt. a Primus III kockázati tőkealap kezelője, a korai szakaszú vállalkozások befektetője. A társaság célja, hogy az általa kezelt tőkealapok részére befektetéseket hajtson végre innovatív kis- és középvállalkozásokban. A Primus korábban többek között befektetett az azóta tevékenységét gyakorlatilag megszüntető Arcus Interactiv Groupba, a portáltechnológiát fejlesztő Sense-Net Kft.-be, valamint a Funzine Media Kft.-be, amely idegen nyelvű programmagazinokat jelentet meg.

Várdy Zoltán három évig töltötte be a TV2 vezérigazgatói posztját, előtte 2002-től a csatorna kereskedelmi igazgatójaként dolgozott. Várdy pályáját 1992-ben a Ringier Kiadónál kezdte főszerkesztőként, és projekt menedzserként, majd 2002-ig külföldön tevékenykedett. Az USA Today International-nél marketingmanager, a Turner Broadcastingnél üzletfejlesztési vezető, a CBS-nél értékesítési alelnök, az eEurope Media nevű cégnél pedig alapító-ügyvezető volt. Jelenleg is tanít a Corvinus Egyetem MBA-programjában.

 

Jelentős változásokra kell készülniük a hazai cégeknek

2018. szeptember 20.

Számos, a hazai vállalkozásokat is érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD) - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.