Kövess minket!

Karrier

Ők tették a legtöbbet az online reklámpiacért

Az IAB Hungary a tagság körében hirdetett szavazást arról, hogy mely szakemberek voltak a legnagyobb hatással az elmúlt 15 év piacfejlődésére.

Szavazást hirdetett tagjai körében az IAB Hungary: olyan szakembereket lehetett jelölni, akikről úgy gondolták, hogy sokat tettek a magyarországi online reklámpiac fejlődéséért. A 35 jelölt közül a három legtöbb szavazatot kapott embert díjazták:

  • Novák Péter – jelenleg Rcko.fm, előtte Origo, kirowski, Matávnet, Matáv
  • Szabó Ákos – jelenleg Adaptive Media, előtte Index
  • Vértes János – Adverticum, Prím Online

Novák Péter 15 éve foglalkozik digitális marketinggel és médiával, szakdolgozatát e témában írta a Budapesti Közgazdasági Egyetemen. A Matávnál reklámozói, majd a MatávNetnél szerzett médiaértékesítési tapasztalatok után, 2000-ban csatlakozott a kirowski csapatához, melynek 2006-tól 2010-ig ügyvezetője volt. 2010 márciusától 2 éven keresztül az Origo általános vezérigazgató-helyettese. Az 1999-ben elindított MRSZ Internet Tagozatnak vezetője, majd a 2008-ban megalakult IAB Hungary elnöke, 2000-től a Reklámszövetség elnökségének és ügyvezetésének tagja, 2006 és 2009 között a szakmai szervezet alelnöke.

Szabó Ákos építészmérnökként diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen 1992-ben. 1999 vége óta dolgozik az online médiában, 2008-ig az Index értékesítési és marketing-igazgatója, 2007-től a Bookline igazgatótanácsi tagja volt. Előzőleg a Graphisoft külkereskedelmi képviselőjeként és képviseleti irodavezetőjeként tevékenykedett a Távol- és Közel-Keleten, illetve Ausztráliában. 2009. februártól tanácsadóként segítette az Adaptive Media sales house munkáját, 2009. októbertől üzletfejlesztési vezető, 2012 augusztusától online értékesítési és üzletfejlesztési vezető a cégnél. 2009-tól második alkalommal választott IAB elnökségi tag, a 2011-es Reklámkonferencia programigazgatója.

Vértes János, végzettségét tekintve okleveles matematikus és színháztörténész, tevékenységét tekintve pályája kezdetén programozóként, majd újságíróként dolgozott. Alapítója és főszerkesztője az 1991-ben indított VGA Monitor hetilapnak, az 1996-ban indított Internet Kalauz és Business Online folyóiratoknak. Elindítója az online informatikai hírszolgáltatásnak, az 1996 és 2004 között létező vgamonitor.hu-nak, továbbá a ma is működő Prím Online-nak. Az 1991-ben alapított Prím Kiadó irányítása alatt több változáson ment keresztül, ezek közül a legjelentősebb, hogy a Prím Online-hoz kifejlesztett adszerverre 2001-ben külön cég alakult Adverticum néven. Az Adverticum AdServer Magyarország első hazai fejlesztésű rendszere, ami ma is piacvezető a médiaoldali hirdetések kiszolgálásban.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom