Kövess minket!

Karrier

Óriási a különbség a színészek és a színésznők fizetése közt

Az idei, koronavírussal is sújtott év ellenére még mindig megéri filmsztárnak lenni, a tíz legjobban kereső színész ugyanis 545,5 millió dollárral gazdagodott.

A Világgazdaság készített összeállítást a Forbes listája alapján. A horribilis összeg negyede a Netflixhez köthető, amely több mint 140 milliót fizetett ki számukra.

A listát második éve vezető Dwayne Johnson például 23,5 millióval gazdagodott a Netflix jóvoltából a hamarosan mozikba kerülő Red Notice akciófilm miatt.

A pénzösszegek elosztása a streaming szolgáltatónál is úgy működik, mint a hagyományos filmstúdióknál, azaz minél többen nézik meg a filmet, annál tetemesebb összeg üti a szereplők markát. Ezt befolyásolja az új előfizetések mellett a megtekintések és az újramegtekintések száma, valamint a közösségi médiában elért hatás is.

A hírek szerint a cég idén több mint 17 milliárd dollárt fektet be a tartalomkészítésbe.

Azonban más szolgáltatók sem fukarkodnak. Az Apple TV a hírek szerint 30 millió dollárt ajánlott Ryan Reynoldsnak a Christmas Carolért, az Amazon pedig 10 millióért alkalmazza majd a Bollywood-csillag Akshay Kumart következő sorozatában.

A 87,5 millió dolláros keresetével az első helyet megkaparintó Dwayne Johnson a Netflix mellett természetesen más projektekből is szépen kaszált. A Szikla jelenleg gőzerővel dolgozik a saját életéről szóló Young Rock című sorozaton.

Ryan Reynolds 71,5 milliós bevételét is sokan elfogadnák. A Red Notice-ban ráadásul együtt játszik majd Johnsonnal, valamint a női mezőnyben előkelő helyen végzett Gal Gadot-val is. A dobogó harmadik fokára Mark Wahlberg került, aki a Wahl Street és a McMillions dokusorozatok révén tett szert ekkora bevételre. Éppen felkerült a listára Jackie Chan, aki 66 évesen is harcművészeti tudásából él.

A legjobban kereső színészek

1. Dwayne Johnson – 87,5 millió dollár
2. Ryan Reynolds – 71,5 millió dollár
3. Mark Wahlberg – 58 millió dollár
4. Ben Affleck – 55 millió dollár
5. Vin Diesel – 54 millió dollár
6. Akshay Humar – 48,5 millió dollár
7. Lin-Manuel Miranda – 45,5 millió dollár
8 .Will Smith – 44,5 millió dollár
9. Adam Sandler – 41 millió dollár
10. Jackie Chan – 40 millió dollár

A legjobban fizetett színésznők listáját a Modern Családból megismert Sofia Vergara vezeti. A 43 millió dolláros bevétele tekintélyt parancsoló, ugyanakkor a férfi színészek listáján csak a kilencedik helyre volna elég.

Első helyében az is közrejátszhatott, hogy a járvány miatt több, női főszereplős mozifilm – például a Fekete Özvegy és a Wonder Woman 1984 – bemutatóját elhalasztották, így ezek bevétele még nem realizálódott a szuperhősöket alakító hölgyeknél.

A lista második helyén a jól fizetett színésznők táborát évek óta gyarapító Angelina Jolie található. A dobogó harmadik fokára pedig a már említett Wonder Womant alakító Gal Gadot fért fel. A férfi listával ellentétben itt jóval több sorozatsztár bekerült a Top10-be, Vergara mellett Ellen Pompeo (Grace klinika) és Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje) is.

A tíz legjobban fizetett színésznő összesen 254 millió dollárt vihetett haza, ami kevesebb mint a fele a tíz férfi színész együttes bérének.

Miközben a férfi mezőnyben címvédés született, addig a női listán 2019-ben első helyen végző Scarlett Johansson ezúttal nem kerül a Top10-be – az általa tavaly megkeresett 56 millió dollárral ezúttal is a lista élén végzett volna.

A legjobban kereső színésznők

1. Sofia Vergara – 43 millió dollár

2. Angelina Jolie – 35,5 millió dollár

3. Gal Gadot – 31,5 millió dollár

4. Melissa McCarthy – 25 millió dollár

5. Meryl Streep – 24 millió dollár

6. Emily Blunt – 22,5 millió dollár

7. Nicole Kidman – 22 millió dollár

8. Ellen Pompeo – 19 millió dollár

9. Elisabeth Moss – 16 millió dollár

10. Viola Davis – 15,5 millió dollár

 

Borítókép: illusztráció

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom