Kövess minket!

Karrier

Új kereskedelmi igazgató a LeasePlan leányvállalatánál

2020 januárjától Bognár Gergely tölti be a LeasePlan kereskedelmi igazgatói posztját.

A B2B értékesítés és marketing területén 12 éves tapasztalattal rendelkező új vezető feladata többek között az üzleti célok elérésének támogatása, az üzletfejlesztés és a több mint 30 fős kereskedelmi terület irányítása.

„Izgalmas és kihívásokkal teli feladat számomra, hogy a kiélezett versenyhelyzetben lévő flottakezelő piacon megőrizzük a LeasePlan vezető szerepét hazai és nemzetközi fronton egyaránt, és elérjük az idei évre kitűzött ambiciózus célunkat, miszerint 2020-ban 20.000 autónk legyen az utakon. Egy dinamikusan fejlődő nemzetközi cég leányvállalataként a pozíciónk erősítése mellett nyitnunk kell új területek felé is, így a nagyvállalati szektor mellett nagy hangsúlyt fektetünk a kis- és középvállalkozásokban rejlő lehetőségekre. Ahhoz, hogy sikeres lépésekkel reagáljunk a piaci környezet folyamatos változásaira, az elsődleges célom az új munkakörömben, hogy megvizsgáljam a kereskedelmi osztály működését és javaslatokat tegyek a folyamatok hatékonyságának növelésére, valamint az iparágban kiemelkedőnek számító ügyfélelégedettségünk megtartására, akár további javítására. Szeretnék innovatív ötletekkel hozzájárulni ahhoz, hogy a digitalizációban egyébként is élen járó LeasePlan minél jobban kiaknázhassa a lehetőségeit. Jelentős eredményeket csak csapatmunkával lehet elérni, ezért kulcsfontosságúnak tartom, hogy a munkatársak saját sikerükként éljék meg az elért eredményeket, és a terhelés ellenére motiváltak maradjanak. Az a típusú vezető vagyok, aki mindent megtesz, hogy jó példát mutasson és mindenki véleményére nyitott, mert hiszek abban, hogy egymástól tudunk a legtöbbet tanulni, csak együtt vagyunk képesek fejlődni” – mondta a frissen kinevezett igazgató.

A szakember karrierjét 2005-ben kezdte a Hewlett-Packardnál, ahol marketingmenedzserként a cég B2B kommunikációjáért felelt, majd 2008 és 2012 között a csomagolási és POS-megoldásokkal foglalkozó STI Csoport display üzletágának igazgatójaként tevékenykedett. Négy év után váltott, és a piacvezető vizuális kommunikációs szolgáltatásokat kínáló Béflex Zrt. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója lett.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom