2013. június 03.

Új marketingvezető a Ságánál

A szakember 15 éves tapasztalattal rendelkezik FMCG területen.

A szakember 15 éves tapasztalattal rendelkezik FMCG területen.
Tóth Tímea Mónika

Tóth Tímea Mónika vezeti mostantól a Sága marketing osztályát, jelentette be a cég. A szakember 2012 novembere óta dolgozik a Ságánál, és összesen 15 évnyi tapasztalatot szerzett eddig FMCG marketing és direkt értékesítés területen.

"A nehéz gazdasági környezetben is úgy gondolom, hogy minőségi márkákra van kereslet a fogyasztók körében. Hiszem, hogy komoly sikereket olyan márkák tudnak elérni, amelyek értéket képviselnek a fogyasztók számára, és a világképükbe illeszkedő újításokkal és élményekkel gazdagítják mindennapjaikat. Nyugat-európai tapasztalataim felhasználásával szeretném a Ságánál a fogyasztóközpontú marketing szemléletet megvalósítani, és ezen keresztül azt elérni, hogy a cég piaci szerepe tovább erősödjön"  – mondta kinevezése kapcsán.

Tóth Tímea Mónika tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán vezetés-szervezés és marketingkommunikáció szakirányokon végezte. Pályafutását a Kraft Foods Hungária Kft.-nél kezdte 1996-ban gyakornokként, majd 2006-tól marketing menedzserként a teljes csokoládé, 2009-től pedig a csokoládé és kávé kategóriák vezetéséért felelt. A szakember nevéhez olyan kampányok fűződnek, mint a Cote d’Or "A csokoládé lelke" elnevezésű kiállítása, a Sport szelet "3D City Graph-x" utcaművészeti rendezvénye és a Milka több díjnyertes (Arany Penge, Effie) aktivitása.

Kulcsterületeken erősít új szakértővel az EY

2018. április 20.

Partnerként csatlakozott az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapatához Demeter Ákos, aki korábban jelentős tapasztalatot szerzett mind a bank- mind a tanácsadói szektorban.