A piacedukációs célból létrejött tagozat eddigi vezetője, Juhász György elfoglaltságai miatt kérte új tisztségviselő választását. A tagozat egyhangúlag szavazta meg Sipos Zoltánt, a Kreatív Kontroll Kft. stratégiai igazgatóját.

"2015-ben a tagozat content marketing kisokosával az alapokat már lefektette" – mondta az új elnök.

A célunk idén továbblépni, és olyan részterületekre is releváns kutatással és piacfelméréssel jelentkezni, mint például az influencer marketing, amely egyre fontosabb a tartalommarketing-stratégiák tervezése során. A piaci árak és várható megtérülések mégis homályban maradnak, ami miatt szükséges egy átfogó hazai elemzés a témában

– vallja a szakember.

Sipos Zoltán 2011-ben alapította cégét, amely 2013-tól kezdve a content marketing hazai evangelizátora és egyik legismertebb szereplője. 2014 óta a kontinens egyetlen nyomtatott tartalommarketing témájú szakmai lapját, a Kontent kiadója - írják.

A DIMSZ tartalommarketing-tagozatának tagja az 123RF, a Café Communications, a Tartalomgyár, a Virtual Call Center és a Crane.

ÁFA-levonás – változások a holdingcégeknél

2 napja

Változások figyelhetők meg a holdingtársaságok ÁFA szempontból történő megítélésében az Európai Unió Bírósága által az elmúlt időszakban kiadott joganyagok alapján, ezért célszerű felülvizsgálniuk az eddigi gyakorlatukat.