Kövess minket!

Karrier

Új üzletstratégia és átalakuló szervezet a Microsoftnál

Három új vezető kinevezését jelentette be a Microsoft Magyarország a regionális szintű szervezeti átalakítások részeként.

Új üzletfilozófiája szerint felhő- és mobilitás orientált globális nagyvállalatból az intelligens felhő és az azt intelligens perifériák globális piacvezető vállalata kíván lenni a Microsoft. Az új technológiák az értékesítés módját, ezzel a cég szervezetét is átalakítják, hiszen az ügyfelek ma a saját feltételeikkel, az általuk preferált csatornákon szerzik be a digitális transzformációhoz szükséges termékeket és szolgáltatásokat. A Microsoft ennek megfelelően még inkább arra összpontosít, hogy az ügyféligényeket a lehető legrövidebb idő alatt elégítse ki. Ennek jegyében a teljes partner együttműködési modelljét átalakítja.

Vállalati és partnerkapcsolati üzletág élére Törökné Nagy Mónikát nevezték ki. Elődje, Vass Gábor Kelet-Közép Európai partner fejlesztési igazgatóként irányítja a cég régiós partner stratégiáját. Törökné Nagy Mónika az elmúlt tizenöt évben vezető technológiai és telekommunikációs nagyvállalatoknál dolgozott – magyar illetve regionális – marketingvezetőként.

„Nagy tapasztalatú marketingesként az én gondolkodásomhoz nagyon közel álló világot ismertem meg a Microsoftnál: a cég az ügyfélközpontú működést fejleszti egyedülállóan tökéletesre, én pedig büszke vagyok arra, hogy részese és előmozdítója lehetek ennek.”

– mondta Törökné Nagy Mónika.

A szervezeti változások a lakossági szegmenset is érintik. A Microsoft globális szinten hat értékesítési régiót hozott létre a lakossági termékek és hardver eszközök értékesítési üzletágának az irányítására. Az európai térségen belül kialakított országcsoportok egyike lett Csehország, Szlovákia és Magyarország hármasát magába foglaló régió, amelynek vezetője a korábbi magyarországi lakossági üzletágigazgató, Szabó Péter lett.

„Nagy megtiszteltetésnek tartom a lehetőséget, hogy a csapatom és én egy olyan átalakulást vihetünk végbe, amelynek eredményeként az ügyfeleink és üzleti partnereink igényeit még jobban ki tudjuk szolgálni a jövőben. Bízunk az új értékesítési stratégia sikerében, és mindent el fogunk követni azért, hogy a változásokból az ügyfeleink minél többet profitáljanak.”

– mondta előléptetése kapcsán Szabó Péter.

Szintén regionális pozíciót kapott a korábbi magyarországi jogi igazgató, dr. Simándi Andrea is: ő a jövőben a Microsoft európai adatvédelmi ügyeiért, különösen a közelgő Európai Adatvédelmi Rendeletnek (GDPR) való ügyfél-megfelelés támogatásáért lesz felelős (European Data Protection Attorney). Magyarországi utódja dr. Kozma Zoltán, aki korábban a DLA Piper nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott ügyvédként, ahol a technológia, média és telekommunikáció csoport vezetője volt.

„Nagyon örülök és büszke vagyok arra, hogy jogi igazgatóként csatlakozhatok a Microsoft Magyarország professzionális csapatához. Bízom benne, hogy több mint 15 éves tapasztalatommal értékes módon tudok majd hozzájárulni a vállalat törekvéseihez, a felhőszolgáltatások minél szélesebb körű meghonosításához és a hazai vállalatok digitális transzformációjának elősegítéséhez”

– fogalmazott Kozma Zoltán.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom