2012. május 18.

Új vállalati értékesítési igazgató a Telenornál

A Telenor Magyarország vállalati értékesítési igazgatói posztját Tóth Levente tölti be júniustól - közölte a távközlési szolgáltató.

A szakember több mint 10 éve dolgozik az infokommunikációs szektorban, elsősorban értékesítési területen látott el vezetői feladatokat, de jelentős tanácsadói tapasztalattal is rendelkezik. Tóth Levente fő feladata a vállalati értékesítési csapat munkájának vezetése lesz.

„Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottunk a vállalati szegmens speciális igényeit kiszolgáló, hatékony mobiltechnológiai megoldások fejlesztésére. A Telenor ennek köszönhetően jelentős piaci részesedéssel rendelkezik ezen a területen. Bízunk abban, hogy az új igazgató érkezésével tovább erősíthetjük pozíciónkat és egyre több vállalat felismeri a mobiltechnológiára épülő és értéknövelt szolgáltatásaink előnyeit” - mondta el Sigvart Voss Eriksen, a Telenor Magyarország kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Tóth Levente
Tóth Levente

„Örömmel látom, hogy felkészült és motivált értékesítési csapat élére érkezem. Bízom benne, hogy eddigi tapasztalataimat, iparág-ismeretemet hasznosítani tudom majd, hogy leendő munkatársaimmal egymást erősítve dolgozhassunk együtt piaci pozícióinkon. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan csúcstechnológián alapuló, széleskörű innovatív megoldásokat kínálhatunk, amelyek használata hatékonyabbá teszi a vállalkozások működését” – mondta el Tóth Levente.

Tóth Levente az elmúlt időszakban vezetői tanácsadóként dolgozott. Munkája során olyan vállalatok működését segítette mint a Synergon vagy a Sciamus. A szakember 2009-ig a T-Systems Hungary nagyvállalati értékesítési igazgatójaként dolgozott, ezt megelőzően a T-Mobile-nál volt felelős a nagyvállalati és kormányzati ügyfelek kiszolgálásáért. Pályáját a befektetési banki iparágban portfolió menedzserként kezdte.

Tóth Levente egyetemi diplomáját 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügy szakirányán szerezte, majd ugyanitt 2004-ben MBA fokozatot szerzett. Időközben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének jogi szakokleveles közgazdász képzését is elvégezte. Tóth Levente 38 éves, nős és három gyermek édesapja.

Kulcsterületeken erősít új szakértővel az EY

2018. április 20.

Partnerként csatlakozott az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapatához Demeter Ákos, aki korábban jelentős tapasztalatot szerzett mind a bank- mind a tanácsadói szektorban.