2018. október 12.

Új vezérigazgató a HEINEKEN Hungáriánál

Geert Swaanenburg vezérigazgató személyében új felsővezető irányítja tovább a HEINEKEN Hungária magyarországi tevékenységét 2018. november 1-től.

Geert Swaanenburg 20 éve kezdte pályafutását a HEINEKEN-nél vezetői gyakornokként. Azóta számos kereskedelmi pozícióban dolgozott, többek között a HEINEKEN hollandiai vállalatánál marketing és értékesítési területeken, majd a HEINEKEN Bahamasnál a marketing és értékesítési vezetői pozíciót töltötte be. A HEINEKEN Hungáriához európai értékesítési igazgatói pozícióból érkezik, Hollandiából. Munkájával sikeresen támogatta a globális értékesítési programok fejlesztését és bevezetését Európában, így számos olyan tapasztalattal érkezik hazánkba, amelynek segítségével további hatékonyság-javuláson mehet keresztül a HEINEKEN Hungária.

„A hazai sörgyártás versenyképességének javítása mellett továbbra is kiemelt célunk, hogy előnyben részesítsük a jó minőségű hazai alapanyagokat és a hazai beszállítókat. A HEINEKEN Hungária új vezérigazgatójaként azon fogok dolgozni, hogy a cég megerősítse Magyarországon a regionális sörgyártásban betöltött meghatározó szerepét.” – mondta kinevezése kapcsán Geert Swaanenburg. Az új vezérigazgató továbbra is kiemelt prioritásnak tartja az innovációt, a tehetséggondozást és a prémium portfólió további fejlesztését.

José Matthijsse vezetése alatt a HEINEKEN Hungária jelentős üzleti fejlődésen ment át, és számos sikeres innováció került bevezetésre a piacon. Munkája során megerősítette a prémium portfóliót, és a cég első nagyüzemi szereplőként lépett be a hazai sörkülönlegességek piacára, fókuszba emelte az értékszemléletet, valamint sikeres pályára állította a vállalatot. A HEINEKEN Hungária valamennyi dolgozója sok sikert kíván neki új munkahelyén - írják.