2019. szeptember 26.

Újabb évre megválasztották Sztaniszláv Andrást a CIPR International elnökének

Másodjára is megkapta a bizalmat a 10.000 pr-szakembert tömörítő szövetség nemzetközi tagozatától Sztaniszláv András, aki a jövő évben is a CIPR International elnöke lesz.

Az elmúlt évben számos eredményt ért el a magyar szakember vezetésével működő tagozat. Részt vesznek a CIPR nemzetközi stratégiájának megalkotásában, létrehoztak egy szakmai csoportot Mauritiuson, több afrikai (Nigéria, Uganda, Kenya) országban támogatták a szakmai továbbképzést pr-osoknak, és több szakmai panelbeszélgetést is szerveztek, például a pr-szakemberek mentális egészségéről vagy a fintech kommunikációról.

"Nagyon hasznos tapasztalatokra tettem szert az elmúlt 4 évben, amióta a CIPR tagja vagyok, hiszen minden országban más kihívásokkal küzdenek a pr-szakemberek, és ezeket megismerve, egymást támogatva tudunk újabb és újabb megoldásokra lelni. A jövő évben tovább szeretnénk bővíteni a tagozat munkáját, így a fő fókusz két szakmai csoport létrehozása lesz, egy a Közel-Keleten és egy a Távol-Keleten" - foglalta össze Sztaniszláv András.

Részben ennek apropóján András egy programsorozatot indít Budapesten a nemzetközi pr-kommunikáció megismertetésére, ahol a nemzetközi területen tevékenykedő magyar szakember közreműködésével hallgathatnak panelbeszélgetéseket az érdeklődők. "Szerencsére több magyar ügynökség is szerez elismeréseket nemzetközi versenyeken, számos nemzetközi szakmai szövetség tagsága és előnyei is elérhetőek a magyar pr-szakemberek számára. Ezt a világot szeretnénk közelebb hozni azoknak, akik be szeretnének kapcsolódni a nemzetközi körforgásba" - tette hozzá a szakember.

A tervezett rendezvénysorozat első része október 3-án lesz, ahol bemutatnak néhány nemzetközi szervezetet és programjaikat, Sarlós Gábor mesél az Egyesült Királyságbeli és vietnámi oktatási tapasztalatairól, majd egy panelbeszélgetésben a Noguchi Portell Novelli és a Café PR nemzetközi tapasztalatait ismerhetjük meg. Az ingyenes rendezvény célja, hogy praktikus ismereteket szerezzenek a résztvevők, egy baráti, informális hangulatú beszélgetésben, ahol valódi közösségként működhetnek, nem a versenytársat látják egymásban a résztvevők, hanem képesek tanulni egymástól, tapasztalatot cserélni és büszkének lenni egymás sikereire.

Címkék: karrier cipr