Cselényi László
Pozíció: televíziós szakember
Munkahelyek
A hatvanas évek végétől számos cikket publikált a romániai magyar lapokban, miközben diákszínházi rendező, majd a Stúdió 51 erdélyi ifjúsági magyar művészeti csoportosulás vezetője volt.
1974-1978 között a Kolozsvári Bábszínház irodalmi referenseként dolgozott és bábelőadásokat rendezett, majd 1982-től a román televízió magyar szerkesztőségének rendező-riportere volt.
1983-ban Magyarországra költözött. Tizenhárom évig dolgozott a Magyar Televíziónál szerkesztőként, rendezőként, majd 1996-tól hasonló munkakörben folytatta pályafutását a Duna Televíziónál. 2002-től az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója lett, majd 2005-ben visszatért a Duna Televízióba, amelynek öt évig volt az elnöke.
2010. július 22-én, közös megegyezéssel távozott az elnöki pozícióból, bár mandátuma 2013-ig szólt (volna).
Tanulmányok
1974 pszichológia-történelem-filozófia szak, Kolozsvár, Babes-Bolyai Tudományegyetem
1976 rendező, Bukarest
Egyéb
Kolzsvárott született 1951-ben.




Közösségi Média