Dr. Farkas Attila Márton
Pozíció: főiskolai tanár
Munkahelyek
Sokszor voltam szabadúszó és/vagy ösztöndíjas különféle munkákkal, kutatásokkal. Persze voltak valódi munkahelyeim is, mint pl. levéltár, könyvtár, önkormányzat.
Tanulmányok
- 1985-88 Magyarországi Buddhista Misszió, Kőrősi Csoma Sándor Intézet, dharma tanító
- 1991-1996 ELTE BTK, kulturális antropológia (MA), egyiptológia (MA)
- 2006 ELTE BTK, egyiptológia PhD
Egyéb
Kezdetektől az emberi gondolkodás, a szimbólumképzés és fogalomhasználat, a megértés mechanizmusa, ill. az ezekhez kötődő kérdések érdekeltek. Ez jelent meg egyiptológiai, vallástudományi, szociológiai és politikai tárgyú írásaim zömében. Így jutottam el a kognitív nyelvészet embodied irányzatáig, amit oktatok, s ami alapján a Reflexor csoport tagjaként a reklámok rejtett jelentéseit is kutatom.
Pályafutásom alatt öt könyvet és számos tanulmányt írtam különféle témákban. Szakfolyóiratokon és tudományos köteteken kívül jelentek meg írásaim az ÉS-ben, a Magyar Hírlapban, a HVG-ben, a Valóság-ban, a Balkon-ban, a gondola.hu-n, sőt, még az Elixír magazinban is, ami azt példázza, hogy olykor a könnyed műfaj sem állt távol tőlem. Egy ideig rendszeres szerzője voltam a Liget folyóiratnak, valamint az indymedia.org portálnak, és ugyancsak rendszeresen írtam recenziókat az Új Könyvpiacnak. Pár éve összeállítottam a rendszerváltás utáni két évtized hazai neoliberális közhelyszótárát, emellett rádióztam, írtam filmforgatókönyvet, voltam tévéfilmsorozat konzulense.
1994-ben részt vettem Kákosy László professzor ásatásán Egyiptomban, 1998 és 2003 között pedig a Luft Ulrich professzor vezette ELTE Keleti Sivatagi expedíciójának tagjaként gyűjtöttem és dolgoztam föl sziklarajzokat és feliratokat. Pár évig tagja voltam a Magyar Antropológiai Társaságnak és a Magyar Vallástudományi Társaságnak, minek kapcsán részt vettem több társadalomtudományi kutatásban, ill. műhelymunkában.
Kapcsolódó előadások
Előadásunkban az embodied marketing szemlélete alapján mutatjuk be az üzleti tárgyalásokon létrejövő fogalmi integráció nehézségeit és csapdáit. A magyar filmipar egy látványos kudarcának elemzésén keresztül mutatunk rá, hogy milyen veszélyeket rejt az üzleti tárgyalás során, ha egy fejlesztési szakaszban lévő projektnél figyelmen kívül hagyjuk rejtett nyelvi jelentések feltérképezését.




Közösségi Média