Nagy Zoltán Péter
Pozíció: ügyvezető igazgató
Munkahelyek
Budapesti tanulmányaival párhuzamosan az Art Force grafikai stúdiónál dolgozott account menedzseri, majd az utolsó évben a Tér és Rend kiadónál médiaigazgatói munkakörben.
Diplomaszerzése után két évig dolgozott vezető képszerkesztőként a JMG kiadónál, ahol több prémium magazin képanyagáért felelt, majd 2001-ben átigazolt a MéDiadal reklámügynökséghez, ügyfélkapcsolati igazgatónak.
Szakmai pályafutása 2003-tól 2008-ig a Sanoma Budapest kiadó különböző divízióinál és érdekeltségeinél folytatódott. Először a Figyelő-konferenciák contentigazgatója volt, majd átvette a konferenciákat szervező osztály egész tevékenységének az irányítását. Két év után bővült a feladatköre, addigi munkája megtartása mellett átvette az Üzlet & Siker projekt vezetését is. 2006. augusztusában egészen új területen próbálhatta ki a magát, a Storytv-t beindító Sanoma Digital Media kereskedelmi, marketing- és PR-igazgatójaként.
Az újabb, ezúttal már nem házon belüli váltás 2008. tavaszán következett: ekkor ment át a PLT-hez az akkor már létező Budapesti 7 Nap lapigazgatói pozíciójába. A hetilap megszűnése után más feladatokkal bízták meg, majd 2008. novemberében kinevezték a PLT ügyvezető igazgatójának. Ebben a beosztásában a hirdetés, a marketing és az új média tartozik hozzá, valamint a szerkesztőségek és a grátisz lapok felügyelete. Az operatív ügyeken kívül pedig felelős az ügyvezetők munkájának koordinálásáért és a tulajdonossal való kapcsolattartásért.
Tanulmányok
Nagy Zoltán Péter, a Pannon Lapok Társasága ügyvezető igazgatója a miskolci Zrínyi Gimnáziumban tett érettségit követően 1989-1993 között a müncheni egyetemen végzett közgazdasági tanulmányokat, majd hazaért, és 1999-ben az ELTE-n szerzett szociológusdiplomát.
Egyéb
Nős, egy gyermek apja.




Közösségi Média