Sztaniszláv András

Sztaniszláv András

Pozíciók: stratégiai kommunikációs tanácsadó
Cég:  PersonaR Kft.

Róla

Stratégiai kommunikációs tanácsadó hazai és nemzetközi területen. Bár dolgozott média-területen is, döntően nagyvállalati stratégiai PR kommunikációval foglalkozott; az utóbbi időben főleg globális PR-ral és kisebb vállalatokkal is dolgozik. Több mint 2 évig az angliai Bristolban élt, jelenleg munkái miatt Budapest és London között ingázik, több vállalat nemzetközi piacra-lépését segíti. A Magyar PR Szövetség nagykövete, a nemzeti kapcsolatokat építi. 2,5 éve tagja az egyesült királyságbeli Chartered Institute of Public Relations szervezetnek, a nemzetközi tagozat elnökségi tagja, a rendezvények vezetője. 2016-ban – első magyarként – megszerezte a szervezet Akkreditált PR szakember státuszát.

Pozíciók

2005 – PersonaR Kft, stratégiai kommunikációs tanácsadó

2011 – 2013 HG média, lapigazgató

2002 – 2004 Miniszterelnöki Hivatal, kommunikációs tanácsadó

1999 – 2001 ARC óriásplakát-kiállítás, project manager

Tanulmányok

1999 – 2004 Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi és főiskolai diploma, kommunikáció szakos bölcsész, médiamenedzsment szakirány

2001 – University of California at Berkeley, Graduate School of Journalism, visiting scolar

Konferencia tartalmak