Új kategóriákkal is jelentkezik a díj: a legjobb sorozatszínészek is elismerésben részesülnek.

Április 27-én, a Pesti Vigadóban derül ki, kik kapják a Televíziós Újságírók Díját. Az újságírók tavaly szavazhattak először a legjobbakra, akkor hat kategóriában, most ezek a legjobb férfi és női sorozatszínésznek járó elismeréssel egészülnek ki.

A Televíziós Újságírók Díját 9 szak- és hírmédium (Epizód magazin, Hír24, Hír7, Index-Comment:com, Mediapiac.com, Origo, SorozatWiki, Színes RTV, Tvr-hét) alapította 2014-ben. A zsűrizéshez idén tizedik tagként a Sorozatjunkie blog is csatlakozik. Idén a díj mellé állt az új Játék határok nélkült gyártó és forgalmazó NuMuvee Hungary, így idén már díjátadó is lesz.

Tavaly egyetlen közleményben jelentettük be a díjazottakat, mégis nagy visszhangot váltott ki a Televíziós Újságírók Díja. Több országos tévéműsor, fontos nyomtatott újság és a vezető internetes hírportálok nagy része is beszámolt szakmai kezdeményezésünkről. Emiatt döntöttünk úgy, hogy idén már egy ünnepélyes díjátadó keretei között osztjuk ki az elismeréseket

– mondta Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, egyben a díj ötletgazdája.

 

A tavalyi díjazottak:

Nagyszabású showműsor: Sztárban sztár (TV2)

Vetélkedő: Maradj talpon! (M1)

Magyar sorozat: Társas játék (HBO)

Stand-up comedy vagy talk show: Showder Klub (RTL Klub)

Műsorvezetőnő: Liptai Claudia (TV2)

Műsorvezető: Gundel Takács Gábor (M1)

450 ezren szórakoztak az idei fesztiválon

1 napja

A visszaesés a tavalyi adatokhoz képest általános európai tendencia, ugyanakkor a Sziget idei zenei felhozatalának összeállítása nem a legszerencsésebben alakult.