2016. augusztus 01.

Kínai vevő az Uberre

Harmincötmilliárd dolláros vállalat jött létre a fúzióval a Bloomberg értesülése szerint a cél az, hogy minél előbb aranybányává tegyék az új formációt.

A több médium által is hivatkozott információ szerint a helyi Didi Chuxing veszi meg az Uber kínai cégét, az amerikai anyavállalattól és a kínai Baidu keresőtől, saját részvényeinek 20 százalékos pakettjével fizetve a vételárat. A vevő emellett vállalta, hogy egymilliárd dollárt fektet az Uber-be.

A Bloomberg cikke szerint ugyan az Uber hivatalosan nem erősítette meg a hírt, de az értesülést alátámasztja Travis Kalanick vezérigazgató egyik mikroblog-bejegyzése, amely szerint mindkét cég dollár-milliárdokat fektet be Kínában, és itt az idő, hogy learassák a profitot. A cégvezető hangsúlyozta: biztos benne, hogy a két vállalat erősebb lesz együtt, mint külön.

Az Uber 2014-ben lépett be a kínai piacra, a Didi Chuxing pedig a következő évben indult a Tencent és az Alibaba egy-egy cégének fúziójával; a társaságba májusban vitt egymilliárd dollárnyi befektetői tőkét az Apple.