Kövess minket!

Művház

Magyar kézben a világ egyik legismertebb meséje

Egy hazai produkciós iroda kapta meg a Masha és a Medve rajzfilmsorozat színházi adaptációjának jogait Európa 11 országában.

Idén decemberben már hazai produkcióként kerül a színpadra a világ egyik legismertebb meséje, a 3-8 éves gyerekek aktuális kedvence, a Masha és a Medve. A gyermekek millióit lenyűgöző mesefigura óriási rekordot tudhat magáénak. A Masha és a kása című részt például több mint 3 milliárdan látták már a legnagyobb videomegosztón – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

Ezúttal azonban színpadi előadásként, rengeteg dallal, egy teljes estés darabként, láthatjuk majd a mesét, aminek jogait egy magyar produkciós iroda kapta meg.

„Idén decemberben Bulgáriában több városban indul a turné. Magyaroszágon először vidéki városokban mutatjuk be az előadást december közepétől majd a budapesti bemutatót december 28-án tervezzük a MOM Kultban. Ezt követően 2019-es szezonban több alkalommal is színpadra kerül a darab, amit 100 százalékban hazai színházi szakemberek és előadók hívnak életre” – hangsúlyozta László Sándor, a Pannon Produkció vezetője.

A Masha és a Medve jogtulajdonosai hosszas procedúra után választották ki azt a szervező céget, mely a színházi adaptáció jogait kapta meg a régióban. „László Sándor és produkciós irodája kiváló referenciákkal bír és tapasztalata a környező országokra is kiterjed s nem utolsó sorban már a Masha és a Medve musical változatával is foglalkozott korábban” – mondta a Animacord Animation Studio Live Show részlegének igazgatója.

László Sándor több majd’ 25 év van a pályán, producerként nevéhez fűződik számos koncert, arénás produkció, nagykiállítás és több látványos show Magyarországi bemutatója, mint például 2010-ben a Harlem Globetrotters teltházas arénás show-ja, szintén az Arénában bemutatott Joe Cocker koncert, a Budapest Sportarénában 6 előadást megélt Disney on Ice: Princesses and Heroes produkció. Szintén a Pannon Produkció hozta Magyarországra a Brian élete film alapján készült Monty Python vígoratóriumot, a Nem a Messiást, 8 városban, így Pozsonyban, Budapesten, Veszprémben, Debrecenben, Kassán, Zágrábban, Belgrádban, Szófiában összesen 16 előadás erejéig mutatkozott be a YAMATO ütős-együttes, de a produkció gondozta a Red Army Choir, a Moscow City Ballet, a The Tarantinos, a Disney Live! Mickey’s Magic Show előadásait, sok más mellett. Hazai nagykiállításokban is részt vett a produkciós iroda, így például a Living Dinosaurs kiállítás, GOOÓL!, a Gateway to Space vagy a Van Gogh Alive!

 

Művház

Gyönyörű album készült a Magyarország 365 fotópályázat képeiből

A cél az, hogy a magyar nappalikat ne amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató alkotások.

Közzétéve:

A kiadványban 187 szerző 274 alkotása látható, fotó: Facebook/Dömötör Csaba

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, a Magyarország 365 fotópályázat kezdeményezője a könyv keddi budapesti bemutatóján, amelyet a Magyar Zene Házában tartottak meg, arra emlékeztetett, hogy a pályázatot öt évvel ezelőtt indították el azzal a céllal, hogy magas színvonalú alkotásokon keresztül mutassák be Magyarország büszkeségeit: tájait, természeti kincseit, épített örökségeit, korszakos épületeit és közösségeit. Mint mondta,

az elmúlt öt év pályázataira 120 ezer képet küldtek be profi és amatőr fotósok.

Az államtitkár fontos mérföldkőnek, a „hazaszeretet albumának” nevezte a bemutatott kiadványt. Szerinte a kötet nemcsak képek sorozata, hanem korrajz és esztétikai lajstrom. A kiadványban benne van minden, ami sajátosan magyar, és az is, ami minden embernek érthető – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Kiemelte: a válogatásalbumban 187 szerző 274 alkotása látható, az elmúlt évek legnépszerűbb képei. Az album a jövő héttől lesz elérhető a könyvesboltokban.

A képek egy online galériában is megtekinthetők

– mutatott rá.

Dömötör Csaba köszönetet mondott az alkotóknak, akik képeikkel támogatták az album elkészültét, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. munkatársainak, akik nemcsak az album előkészületeiben tevékenykedtek, hanem koordinálják a Magyarország 365 program egészét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, készül egy Magyarország-útikönyv is, amely a tervek szerint még idén megjelenik.

Magas színvonal

„Úgy érzem, ez az a könyv, amely elérte azt a szintet, amit mi vártunk” – hangsúlyozta Kaiser Ottó fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűrielnöke, hozzátéve, hogy nagyon magas színvonalú könyv jött létre.

Mint mondta:

noha 187 szerző munkája látható a 325 oldalas könyvben, sok ezer pályázó és több tízezer kép kellett hozzá, hogy ez az esszencia létrejöhessen.

Elmondása szerint tankönyvnek is tekinthető az album, mert akit érdekel a fotográfia, megnézheti, hogy világszínvonalú szerzők milyen technikával, milyen módszerrel valósítják meg az elképzeléseiket.

Folyamatosan bővülő képanyag

Fodor Csaba, a verseny lebonyolításában közreműködő Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy gazdasági társaságukat tavaly alapították azzal a céllal, hogy szakmai közösségépítő kezdeményezéseken keresztül lehetőséget biztosítsanak a magyar fotográfusok közössége számára.

Mint mondta, tavaly a Batthyány Lajos Alapítvány által szervezett Magyarország 365 fotópályázat már társaságuk közreműködésével valósult meg.

Fodor Csaba arról is beszélt, hogy a Magyarország 365 online galériában elérhető képanyagot folyamatosan fogják bővíteni.

Magyar képeket a nappalikba!

Az online galéria és más hasonló szakmai kezdeményezéssel is az a céljuk, hogy

a magyar nappalikat ne csak amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató, értékálló, magas színvonalú alkotások

– hangsúlyozta Fodor Csaba.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy közösségépítés céljából elindítottak az idén egy fotósszakmai beszélgetéssorozatot, amelynek a második eseményét pénteken rendezik meg a Batthyány Lajos Alapítvány székházában.

Tovább olvasom

Művház

Ötven év után streamingen ismét látható a Let It Be

Ötven évvel mozis bemutatása után májustól egy streamingszolgáltáson ismét látható a Beatles együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm, melynek forgalmazását egy új könyv is megelőzte az együttes tagjainak és ismerőseinek korábban nem publikált interjúival – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Közzétéve:

Flickr

A napokban megjelent All You Need Is Love című könyvben mások mellett Paul McCartney, Yoko Ono, George Harrison és Ringo Starr is megszólalnak. A több mint 300 oldalas kötetet Peter Brown, az együttes egykori üzleti menedzsere és Steven Gaines amerikai újságíró jegyzi, akik 1980-ban és 1981-ben készítették az interjúkat.

Az interjúkban a banda tagjai, barátaik és családtagjaik idézik fel az együttes megalakulását, pályafutásuk legfontosabb mozzanatait, de szó esik az üzleti partnereikről és romantikus kapcsolataikról is. A szerzők a banda feloszlásának okaival is foglalkoznak.

Brown és Gaines 1983-ban kiadott The Love You Make című könyvükben már elmesélték ezeket a történeteket, az új kötet egyfajta “rendezői változatnak” is tekinthető a The Guardian című brit napilap cikke szerint.

A Disney+ streamingszolgáltató május 8-tól tűzi műsorára az 1970-ben Michael Lindsay-Hogg rendezésében elkészült Let It Be című brit dokumentumfilmet, amit Peter Jackson újított fel digitálisan.

A produkció elején az együttes a Twickenham Filmstúdióban próbál, majd megérkeznek az Apple lemezkiadóba, ahol a lemezfelvételek folynak. A 80 perces film végén a zenekar a vendégbillentyűs Billy Prestonnal az Apple székház tetején ad be nem jelentett koncertet. A negyvenperces koncertnek végül a fele került be a produkcióba.

A Let I Be eredeti zenéjét 1971-ben Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia, és az együttes tagjai abban az évben a Grammy-díjat is megkapták a filmzenéért.

Tovább olvasom

Művház

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

A Lincoln Centerben volt a vetítés hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas amerikai premiert követően.

Közzétéve:

Fülöp Péter producer, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Mosolygó Sára főszereplõ és Lóth Balázs rendező (b-j) a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm bemutatóján a Lincoln Center kulturális központban 2024. április 15-én, fotó: MTI/Nemzeti Filmintézet

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

Az MTI beszámolója szerint a premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy

a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy

a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így a többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Tovább olvasom