2017. szeptember 18.

Otthagyta az élő adást Gianni

Vágó Piros és Abaházi Csaba egy meglepetéssel készültek, ami nem teljesen úgy sült el, ahogy tervezték.

„Kitaláltuk, hogy az összes olasz sztereotípiát vagy alátámasztjuk vagy megdöntjük Gianni segítségével. Az egyik ilyen, hogy az olaszok a focit nagyon szeretik, hiszen egy futballnemzetről van szó, rengeteg sikerrel a hátuk mögött, és ha már foci, akkor arra gondoltam, hogy az egyik nagy olasz csapat mezében jövök. A beszélgetés egy adott pillanatában levettem a felsőm és ott álltam Juventus mezben, egy olyanban, amit a 90-es években Torricelli viselt, mert akkoriban ez volt az egyik kedvenc csapatom, és ő az egyik kedvenc játékosom. Amikor Gianni meglátta a mezt, egyszerűen letette a fejhallgatót és kisétált a stúdióból” – mondta Abaházi Csaba.

Gianni, Vágó Piros és Abaházi Csaba

„Mindenki hallott már olyanról, amikor valakinek egy jó poén az életébe került. Hogy Csabinak ne legyen baja, én inkább kisétáltam a stúdióból” – mondta nevetve Gianni, aki azért vette szívére ezt a meglepetést, mert ő hatalmas Milan drukker.

Gianni, Vágó Piros és Abaházi Csaba

„Édesapám vitt ki annak idején az első Milan meccsre és aztán sokáig a nyakában ülve drukkoltam a Rossoneri-nek. Neki köszönhetem, hogy megszerettem a focit, később játszottam is a Milánban két évet. A futball és a Milan azóta része az életemnek, mindig is büszke voltam erre a klubra” – tette hozzá az olasz médiaszemélyiség.

Idén először új helyszínen rendezik meg az Arc kiállítást

8 órája

Az Örs vezér terétől 300 méterre található füves sétányon lesz megtekinthető az idei tárlat. Szeptember 21-étől október 7-ig, az Örs vezér útján, a Budapesti Metropolitan Egyetem mögötti utcában várnak mindenkit szeretettel.