A Könnyűzenei Kollégiumhoz befutó pályázatok győzteseinek elbírálása milyen úton történik? Ki mondja ki az „utolsó szót”?

A hat tagú kollégium dönt, kizárólag szakmai alapon, a privát érzelmeinket és a politikát teljesen kizárva minden döntésünkből.

Nagy port kavart, hogy az NKA támogatásban részesítette a Senkise x Majka koprodukciót, amelyről közleményben a szerv azt írta, hogy: „Jelen pályázati felhívás nem írta elő a klipek forgatókönyvének, illetve dalszövegének benyújtását, ebben az esetben a két előadó eddigi munkássága alapján szavazott bizalmat a Kollégium.” A közlemény a későbbiekben így folytatódik: „… ügy kapcsán a jövőben bővítjük, pontosítjuk a pályázati dokumentáció tartalmát.” Tervezik, hogy szigorítják a pályázatok elbírálásának menetét is?

Még októberben tartunk kollégiumi ülést, amelyen ez a téma is napirendre kerül. (az interjú október 22-én történt – a szerk.)

A Nemzeti Kulturális Alap a közleményben a továbbiakban azt is leszögezte, hogy: „A Nemzeti Kulturális Alap kirekesztő, rasszista, obszcén, szélsőséges politikai elemeket tartalmazó produktumokhoz nem nyújt támogatást, ugyanakkor tiszteletben tartja a művészi szabadságot.” A Ganxsta Zolee és a Kartel az elmúlt két évben közel másfélmillió forint támogatásban részesült, amely együttesnek a szövegei véleményem szerint tekinthetőek obszcénnak. Miért kapott a támogatást az együttes?

A nemzetközi könnyűzenében – ahogy Magyarországon is – jelen vannak a szókimondó dalszövegek. Amennyiben a kollégium többsége támogatja a pályázatot, akkor az megkapja a támogatást. A Könnyűzenei Kollégium minden esetben betartja a törvényi szabályozást.

Hogyan lehet a megosztó zenei ágazatok (mint például amilyen a rap/hip-hop szegmens is) képviselőit államilag támogatni?

A közelmúltban az említett szcéna egyik képviselője azt nyilatkozta a Médiapiacnak, hogy ki vannak szolgáltatva a könnyűzenei előadók a YouTube-nak. Nem lenne jó megoldás egy médium átpozícionálásra olyanra, amilyen a Petőfi Rádió is volt annak idején?

Azt el kell fogadnunk, hogy a kereskedelmi médiumok zenei szerkesztésénél szinte minden esetben a profit a meghatározó vezérlő elv. Úgy gondolom, hogy ha valaki sikeres szeretne lenni, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnia ahhoz, hogy megtalálja a közönségét. Amikor mi kezdtük, nem volt se zene tévé, se rap zenét játszó rádió, se internet. Ehhez képest most mérföldekkel jobb a helyzet ilyen téren. Jómagam minden új könnyűzenei platform létrejöttét támogatom, ha az a hazai könnyűzenét segíti színvonalas tartalmával.

Ön, mint az Animal Cannibals egyik előadója részesült állami támogatásban zenei karrierje során?

Igen. Még mielőtt az NKA Zenei Kollégiumának tagja lettem. Akkoriban nem kapott még ekkora nyilvánosságot a pályázati lehetőség. Beadtuk a 25 éves jubileumi koncertünkre a támogatási igényt és nyertünk ötmillió forintot. Ez az összeg egyébként kevesebb, mint amit az Artisjus-tól elvont források miatt mi nem kaptunk meg az elmúlt években. Ráadásul, aki ügyesen pályázik, az ennél lényegesen több összeghez is hozzájuthatott az elmúlt évek során. Amióta az NKA-ban kollégiumi tag vagyok semmilyen pályázatot nem adott be a zenekarunk sem szólóban, sem közösen. Ráadásul minden olyan pályázat, amelyben más cég/koncertszervező/lemezkiadó kért volna támogatást a zenekarunkra, én határozottan visszautasítottam, és ez a jövőben is így marad, amíg kollégiumi tag vagyok.

Fotó: Dósa Richárd alias Ricsipí – Facebook

Milyennek látja napjaink zeneiparát?

A 2000-es évekig rengeteg „műsoros” adathordozót (bakelit lemezt, kazettát, VHS-t, CD-t, DVD-t ) lehetett értékesíteni. A kereskedő eladta a lemezt, a kiadó megkapta a bevételt, amelyből részesedést kapott az alkotó, továbbá a kiadó elutalta a jogdíjkezelők részére az értékesített példányoknak megfelelő, központilag szabályozott nagyságú, meghatározott jogdíjat. Így a bevételekből részesültek a szerzők, az előadók, a lemezkiadók és a kereskedők.

Az eladási számok alapján viszonylag pontosan lehetett tudni, hogy mennyi pénzt termeltek az alkotásaikkal. Már akkoriban is létezett az Üres Adathordozói Díj, amely a szerzőket kárpótolta a jogdíjkiesés miatt, vagyis az eladott üres adathordozók után beszedett jogdíjak, nagy részben az eladott „műsoros” adathordozók mennyisége alapján kerültek felosztásra.

Napjainkban az így befolyt milliárdos nagyságrendű jogdíjat, évenkénti finomhangolással a rádiós- és tévés játszások, koncertek, online forgalmak és egyéb tényezők bonyolult képlete alapján osztják fel a jogvédő szervezetek. Ráadásul, közben a hazai zeneipar is átalakult. A kereskedők és a lemezkiadók vagy tönkrementek vagy drasztikus bevételcsökkenést szenvedtek el, amit legérzékenyebben az „utánpótlás” finanszírozása érzett meg. Ha nincs sok bevétele a lemezkiadónak, akkor nincs elég tőkéje az új tehetségek kibontakozásának támogatásához („befuttatásához”). Az internet kínálta ingyenes zenehallgatás megroppantotta a zeneipart.

A mostoha körülmények ellenére, a jogvédő szervezetek kiváló munkájának köszönhetően a beszedett jogdíjak összege így is folyamatosan nőtt. Azonban ezek felosztásával rengeteg szerző elégedetlen volt. Mivel a kifizetett jogdíjak összege nem nyilvános adat, többen azt feltételezték, hogy egyes kivételezett szerzők lényegesen többet kapnak, mint amennyire jogosultak lennének. A számos panasz eljutott a legfelsőbb szintre, ahol az állam akcióba lépett, hogy a helyzetet jobbá tegye. Így került az eredetileg az Artisjus által felhasználható kulturális célú levonások teljes összege és az Üres Adathordozói Díj 25 százaléka a Nemzeti Kulturális Alaphoz (ez ellen jómagam is tiltakoztam, hiszen nem volt ismert az NKA „újraosztási” elve). Véleményem szerint, a hazai zenei szakma visszajelzése alapján az elmúlt 3-4 évben azonban bebizonyosodott, hogy nem lett rosszabb a hazai könnyűzenének, sőt. A mára kialakult rendszer, átlátható, érthető, nyilvános. Persze, tökéletes sohasem lesz. Fontos, hogy nem „automatikusan” jön a pénz, pályázni kell.

Általában milyen pályaszakaszban lévő előadókat, együtteseket támogatnak?

A Könnyűzene Kollégiuma kizárólag könnyűzenei tematikájú pályázatok kiírásával foglalkozik. Elsősorban olyan zeneszerzőket, szövegírókat, zenészeket, zenekarokat, énekeseket támogat, akik több éve, szakmailag magas színvonalú alkotásokat hoznak létre. Emellett támogatja az ismeretterjesztő könnyűzenei koncertek megvalósulását magyarországi oktatási intézményekben, a zene iránti nyitottság és a jövő koncertlátogató közönség számának növelése érdekében, külföldi vendégszerepléseket magyarlakta területeken, magyarországi könnyűzenei koncertek megvalósulását, magyar zeneszerzők és szövegírók alkotását, hang- és képanyagok készítését, valamint kiemelt könnyűzenei szervezetek kiemelt projektjeinek egyedi támogatását.

A Könnyűzene Kollégiuma stratégiájának három fő eleme: értékes alkotások létrehozásának támogatása, alkotások eljuttatása a közönséghez, alkotások rögzítése, megörökítése. Fontos tényező az elbírálásnál a pályázat színvonala, a tervezett projekt szakmai/művészi értéke, a pályázó hazai és/vagy nemzetközi rangja, elismertsége, az esetleges hazai és nemzetközi forgalmazás várható lehetőségei, a pályázó hangszeres/énekes technikai tudása, a dalszerző műlistája és az adott pályázat egyedisége.

Ezek a támogatások általában mekkora összeget szoktak kitenni?

Általában 500 000, 1 000 000 vagy 2 000 000 forint az igényelhető összeg, ez pályázati kiírásonként változó. A 2016-os évben hozott döntések között a legalacsonyabb összegű megítélt támogatás 30 000 forint volt. Ez a konkrét eset a határon túli, magyarlakta területeken megtartott koncertekre kiírt altémában szerepelt. Itt 500 000 forintos maximális támogatás volt igényelhető. Ennek a keretnek a felhasználását a többség átgondoltan, jól szervezetten, maximálisan ki is használta.

De ebben a témában (is) voltak olyanok, akiknek nem volt szükségük a maximális összegre. Ilyen volt a legalacsonyabb összegű támogatásban részesült előadó is: A Drywing zenekar, tekintettel arra, hogy még nem rendelkezik olyan nagy szakmai elismeréssel, mint a többi, az altémában támogatást nyert művész, ezért szerény igénnyel élt a szabadkai koncertje megvalósításának támogatása érdekében. A legmagasabb összegű hozzájárulást a Magyar Hangfelvételkiadók Szövetsége kapta 2016-ban egyedi pályázati módon. Itt fontos kiemelni, hogy csak a kiemelt, sok szerzőt/előadót tömörítő szervezeteket támogatunk egyedi pályázati módon (Fonogram díj, Jazz Szövetség, stb.).

Tudomásom szerint általában a százezres nagyságrendű támogatások a jellemzőek. Ezek egy fiatal együttes/ előadó és egy már befutott együttes/előadó esetében mire elegendőek?

Ebből meg lehet írni egy egész lemeznyi dalt, vagy fel lehet venni egy teljes nagylemeznyi hanganyagot, vagy egy igényes videóklipet is le lehet forgatni. De akár egy nagykoncerthez vagy koncert turnéhoz is jól jön a támogatás. Ennyiből el lehet jutni a határon túli magyarokhoz koncertezni, de akár tanórákon népszerűsíteni a zenélést (sajnos, európai viszonylatban ez ügyben nem állunk túl jól).

Annak idején volt könnyebb befutni vagy manapság?

A Könnyűzene Kollégium elsődleges feladata az, hogy az Artisjus-tól elvont forrásokat, a jogdíjkezelőnél jobban, hatékonyabban, igazságosabban ossza el. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk az Artisjustól és a tagjaik felől érkező visszajelzéseket. Mivel a szerzői szakma minden egyes döntésünket árgus szemmel figyeli, ezért nagyon körültekintően kell a döntéseinket meghozni.  Azt támogatjuk, aki a saját stílusán belül megüti a szakmai szintet. Fontos az is, hogy nem csak a „fiatal tehetségeket” támogathatjuk. Hiszen egyfelől annál azért lényegesen nagyobb a rendelkezésünkre bocsájtott forrás, hogy ezt felszívhassák a feltörekvők, másfelől miért zárjuk ki a jól működő csapatokat egy olyan lehetőségből, ahol a saját nívójukat emelhetik?

Nem lenne jó, ha a működő zenekarok tökéletesnek nem mondható pénzügyi helyzetét mi még azzal is rontanánk, hogy a konkurencia támogatása mellett őket kivéreztetjük. Egy koncert, egy lemezfelvétel vagy videóklip színvonala láthatóan nőhet az NKA támogatásával, ami mindenkinek jó. Szintén gyakran ismétlődő kérdéskör, hogy miért támogatjuk a jómódú művészeket. A kollégium nem adóhivatal és nem tartom jó ötletnek a „rászorultság” vizsgálatát. Azért, mert valami nagyon sikeresnek látszik kívülről, nem biztos, hogy nincs szüksége állami forrásra. Másfelől, pont az ilyen sikeres, „nagynevű” előadók és szerzők termelik meg a jogdíjak nagy részét, amit tőlük elvont az állam. Eddig ez úgy tűnik, ez működik, még akkor is, ha az egyes műfajokkal vagy konkrét előadókkal szemben akár stílusbeli, akár érzelmi ellenérzéseink is vannak.