A cég szerint a családi viszonyokat is alapvetően befolyásolja, hogy mennyit foglalkozunk a mobil eszközeinkkel - a családtagjaink helyett. És a felnőttek egy kicsit sem jobbak e téren, mint a gyerekek.

Az AVG több mint négy éve kutatja a családok és ezen belül a gyerekek technológiahasználatát, és most úgy látják: a mobilnyomkodás olyan szintre jutott, hogy az komolyan átalakítja a viszonyokat. És ha azt gondoljuk, hogy csak a digitális bennszülött gyerekek válnak antiszociálissá, tévedünk: a szülők sem jobbak.

A gyerekeknek 54 százaléka, míg a szülőknek 52 százaléka látja úgy, hogy a szülők túl sokat nyomkodják a telefonjukat. Eközben mindkét fél úgy látja, hogy szülői mobilfüggés ide vagy oda, azért a gyerekek egy kicsit még rosszabbak: a gyerekek 46, míg a felnőttek 49 százaléka véli úgy, hogy a fiatalabbak töltenek több időt kütyüjeikkel.

Ha már a szülők rossz szokásainál tartunk: háromnegyedük veszi fel a telefont étkezés közben, harmaduk pedig akkor, amikor a gyerekeivel tévézik. Ezt a gyerekek harmada rossz néven is veszi, úgy érzik, hogy nem fontosak.

A technológia kétségtelenül fontos, ugyanakkor az AVG arra figyelmeztet: nem mehet a családi kapcsolatok kárára. A közleményt jegyző munkatárs például a következő módszert alkalmazza:

Van otthon egy kosárkánk, ami a konyhában van. Étkezések alatt és este 9 után mindenkinek a mobilja a kosárban landol. Ez azt jelenti, hogy azokban az értékes pillanatokban, amikor össze tudunk jönni, egymással beszélgethetünk anélkül, hogy bármi más elvonná a figyelmünket.

Az AVG készített egy infografikát is az eredményekről:

Itt pedig egy videó érhető el a témában:

 

 

450 ezren szórakoztak az idei fesztiválon

2017. augusztus 16.

A visszaesés a tavalyi adatokhoz képest általános európai tendencia, ugyanakkor a Sziget idei zenei felhozatalának összeállítása nem a legszerencsésebben alakult.