Kövess minket!

Művház

Érdekes programokkal készül a Margó

Június 6-10. között, tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A Bookline, az Aegon, a PIM és a Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel valódi közösségi élménnyé tegye az irodalmat.

Boldizsár Ildikó

Idén a fesztiválon többek között fellép: Babiczky Tibor, Boldizsár Ildikó, Dragomán György, Garaczi László, Kemény István, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Marno János, Szilasi László, Szvoren Edina, Térey János, Tisza Kata, Tolnai Ottó. Az irodalmi programokon túl számos más kulturális esemény is tarkítja a Margó Irodalmi Fesztivál kínálatát: fellép a Jónás Vera Experiment és az Esti Kornél is, lesznek gyerekprogramok Rutkai Bori koncerttel, valamint két színházi előadást is bemutatnak. A Radnóti Színház Esterházy Péter publicisztikai kötete, Az olvasó országa alapján készített előadást, illetve látható lesz a Nyáry Krisztián történetein alapuló Így viszik át című előadás is.

Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója elmondta: “A Margó az évek alatt egy izgalmas, színes és vibráló nyúlüreggé változott, amibe minden júniusban fejest ugrunk, hogy megismerjük az irodalmi csodaországot. A hatvan program között lesz költészeti műsor, sok könyvbemutató, megemlékezünk Rejtő Jenőről, életre keltjük Frankenstein szörnyét, illetve két színházi előadást is vendégül látunk. A Margó új beszélgetéssorozatában Oltai Katát, Vecsei H. Miklóst és Veiszer Alindát kérdezzük olvasmányélményeikről, és itt lesz a bemutatója az idei Aegon-díjas Nádas Péter Világló részletek című meghatározó nagyregényéről készített filmünknek”.

Dragomán György

A Margó Irodalmi Fesztivál Romsics Ignác és Szvoren Edina köteteinek bemutatójával indul, majd Garaczi László új regényében folytatja a lemur-vallomásokat: a Hasítás önéletrajzi elemeket felhasználó elbeszélője ismét a közelmúltba tekint: kérdezőbiztosként dolgozik, és a nagy dobásra készül. Dragomán Györgyöt sci-firől, technológiai változásokról és a digitális jövőről kérdezik.

A fesztiválon mutatják be egy korábbi Aegon-díjas, Térey János Káli holtak című, első prózaregényét, amely csípős szatíra és kíméletlen kritika, Budapesten, a Káli-medencében, Rómában, Isztambulban, Szentpéterváron és Kolozsváron játszódik. Boldizsár Ildikó különleges történeteket mesél, Babiczky Tibor Félbehagyott költemények című kötete kerül sorra, gitáron kíséri Apey.

Az első novelláskötetével Margó-díjra jelölt Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényét mutatja be: a főszereplő szociológus hazaköltözik New Yorkból Budapestre, hogy nagyszabású kutatásba fogjon, és megírja ”A magyarok nyomorúsága” című könyvét. New Yorkban még úgy érzi, tökéletesen átlátja a magyar társadalmat, de miután hazatér, egyre jobban belebonyolódik a kutatásba. A Német Könyvdíjjal kitüntetett Terézia Mora Szerelmes ufók című elbeszéléskötetével érkezik a Margóra, amivel elnyerte a Brémai Irodalmi Díjat.

Kemény István

Krusovszky Dénes, a harmincas generáció egyik legjelentősebb költőjének első regénye, az Akik már nem leszünk sosem is bemutatkozik a fesztiválon. Tisza Katával az új verseskötetéhez kapcsolódva (Legjobb hely a városban te vagy) Szabó T. Anna beszélget házasságról, válásról, traumafeldolgozásról, felelősségről, női szerepekről, az önmagunkkal való szembenézés jelentőségéről, az irodalom terápiás hatásáról. Láthatóak lesznek a Bookline olvasásnépszerűsítő kisfilmjei, amik Örkény István egyperceseiből készültek.

A Margó-díjas Milbacher Róbert második kötete, Léleknyavalyák avagy az öngyilkolás és egyéb elveszejtő szerek természetéről kerül terítékre. A mű egyszerre izgalmas krimi és irodalmi nyomozás, az első magyar bűnregény fiktív „rekonstrukciója”. Itt lesz a bemutatója az 50 elszánt nő című kortárs portrékötetnek. Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. A Hol vagy? egy olyan kaput tár ki, amely egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. A fesztivál zárónapján, vasárnap este Kemény István új verseskötetét értelmezik át a költőtársak, és itt kerül sor felolvasószínházi keretek között a Litera irodalmi portál Magyar ballada egyfelvonásos pályázatának díjátadására is – írják.

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom