Kövess minket!

Művház

Ötvenkilenc filmet vetítenek az idei Verzió Filmfesztiválon

A világ 35 országából vetítenek filmeket az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg a fővárosban, de Pécsen, Kecskeméten és Szegeden is tartanak vetítéseket.

Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyik idei újdonság, hogy először szerveznek nemzetközi emberijogi versenyprogramot, amelyben 12 film szerepel. Ezen kívül lesz diák és elsőfilmes verseny, amelyben 10 film közül választ nyertest a fiatal zsűri, a Magyar panoráma válogatásban pedig nyolc filmet láthat a közönség.

Idén három tematikai szekció is lesz. Az Életünk a munka című bontásban a munkavállalók világával foglakozó filmek kaptak helyet, amelyek bemutatják például a rabszolgaságban tartott embereket, egy halálos betegséget okozó kínai telefon-összeszerelő gyárat, a legrosszabbul fizető cseh munkákat vagy a svéd munkaközvetítő irodák abszurd működését is.

A Földünk a tűréshatáron című szekció alkotásai a bolygó állapotát és jövőjét állítják a középpontba a francia erdőgazdaságok fáin és az olajfúrótornyok munkásainak életén át, a burmai borostyánvadászok háborútól sújtott mindennapjaiig.

Az emlékezés formái című válogatás filmjei között vetítik 2007-ben elhunyt Kurt Waldheim osztrák államférfiról szóló életrajzi filmet, aki “elfelejtve” náci múltját az ENSZ-főtitkárságig jutott, de Csehszlovákia 1968-as megszállását is újraélhetik a nézők az öt résztvevő ország katonáinak visszaemlékezésében. Az emlékek felidézését terápiaként használó horvát színházi rendező egy 1991-es gyerekgyilkosságot dolgoz fel, de különleges alkotás lesz Bill Morrison a kanadai aranyláz idejéből származó, archív felvételekből összeállított filmje is, amely a filmművészet némafilmes korszakát idézi meg. Oksana Sarkisova kiemelte: az amerikai rendező mesterkurzust is tart a fesztivál ideje alatt.

A Hommage szekcióban két kiemelkedő dokumentumfilmesről, Claude Lanzmannról és Michael Glawoggerről emlékeznek meg a szervezők az alkotók utolsó filmjeinek levetítésével, a Wapikoni Friends pedig a kanadai őslakos fiatalok érdekképviseleti műhelyfoglalkozáson készült rövidfilmjeit mutatja be.

Oksana Sarkisova a szakmai programokról szólva elmondta, hogy a Dok-Szak-MA című háromnapos program keretében a magyar dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzetét járják körül neves külföldi és magyar szakemberek, akik a közelmúltban fesztiválsikereket elért alkotásokról, a finanszírozás magyarországi és külföldi lehetőségeiről, valamint a filmforgalmazás alternatív útjairól is beszélgetnek majd.

A Verzió és a Közép-európai Egyetem filmkészítő műhelyében a dokumentumfilmek és az emberi jogok iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek rövidfilmeket és trailereket készítenek egy profi filmesekből álló nemzetközi csapat segítségével november 9-én, a Vöröskereszt nemrég nyílt charity kávézójában pedig lehetőség nyílik a meghívott vendégekkel szakmai kérdésekről beszélgetni a Guests meet Guests találkozókon.

Báron György, Magyar Panoráma program felelőse kiemelte, hogy az idei magyar szekcióban lehet majd látni Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjét, amely a modernkori rabszolgaságot mutatja be, a fesztivált nyitó Csuja László Kilenc hónap háború című alkotása a háborút mutatja be testközelből, Révész Bálint Nagyi projekt című munkája pedig egy különleges vallomás a generációk közti kapcsolatokról. Itt lesz látható továbbá Cseke Eszter és S. Takács András Könnyű leckék című filmje, Balla Dávid Ne bámuljanak már! című, a női létről szóló alkotása, Chilton Flóra Karmák/Bagázs című filmje a mélyszegénységben élők életébe nyújt bepillantást, Domokos János A te neved című munkája pedig a hajléktalanokkal foglalkozik.

A középiskolásokat hétköznap délelőttönként ingyenes filmvetítésekkel és beszélgetésekkel várják a Diák Verzió programjában, valamint idén egy Ifi Verzió című egésznapos eseményt is szerveznek, amelynek keretében civil szervezetek emberi jogi érzékenyítő workshopokat tartanak a tinédzsereknek.

A fesztiválnak idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont. A filmvetítéseket a különböző helyszíneken beszélgetések is kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel.

Mindemellett Pécsen november 15. és 18. között az Apolló Moziban, Szegeden november 22. és 25. között a Grand Café Moziban, és idén először Kecskeméten az Otthon Mozi is vetít válogatást a Verzió filmjeiből november 17. és 18. között – írja az MTI.

Művház

Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.

Közzétéve:

Az egyik kitüntetett: Elek Judit rendező, forgatókönyvíró, fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.

Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.

Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.

Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.

Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.

Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.

Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.

A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.

Tovább olvasom

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom