2013. április 04.

20 éves a Ringier

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata.

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, a Ringier. A vállalat ebből az alkalomból kommunikációs kampányba kezd, de további meglepetésekre is készül.

Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, a Ringier 20. születésnapját ünnepli ebben az évben. A jubileumi kommunikáció két részből áll, amelynek első szakasza április 4-én, az idén már negyedik alkalommal megrendezett Smartmobil konferencián kezdődik meg. A konferencia helyszínén, a RaM Colosseumban látható először a Ringier 20 éves imázshirdetése, amely a történeti visszatekintést helyezi a középpontba. A hirdetéseken egy-egy emblematikus fotó látható, a Ringier történetéből hozzápárosított egy-egy esemény leírásával. 1993-tól kezdve az idei évig bezárólag minden évről készül egy hirdetés, ezekkel a szakmai kiadványokban és a Ringier saját termékeiben találkozhatnak majd az olvasók. A kampány koncepciója házon belül készült.

„A magyarországi Ringier 20 éves lett. Az idő múlása egy médiavállalat életében a fejlődés lehetőségét jelenti. A Ringier az elmúlt húsz évben rengeteget fejlődött, egylapos kiadóból hazánk egyik leginnovatívabb médiavállalatává nőtte ki magát. Szerkesztőségei ez alatt az idő alatt integrált, európai színvonalú newsroomokká váltak, ahol a nyomtatott kiadványok mellett online, mobil és videós tartalmak is készülnek. Felépítettük Magyarország legnagyobb és legmodernebb cold-set offszet nyomdáját. Vállalatunk belépett a televíziós műsorgyártás piacára és modern stúdiójával megteremtette portfoliójában a multiplatformos tartalomgyártás lehetőségét, amelyre remek példa a jövő héten debütáló A Címlaplány című műsor is. Rendezvényekkel és jegyértékesítéssel bővítettük a repertoárunkat és termékeinkkel évről-évre az olvasóink és a piac elvárásainak megfelelően újulunk meg. Büszke vagyok, hogy 20 éves születésnapján köszönthetem ezt a sokoldalú vállalatot, amelynek kapuit először 16 évvel ezelőtt léptem át!” – mondta el Mihók Attila, a Ringier ügyvezető igazgatója (képünkön).

 

A Ringier magyarországi mérföldkövei:

A Ringier Kiadó Magyarország egyik legnagyobb médiavállalataként 1993 óta van jelen a magyar piacon. Első hazánkban megjelentetett lapja a KÁPÉ című üzleti hetilap volt. 1994-ben a Blikk is megkezdte magyarországi sikertörténetét. 1998-ban bővült a portfolió a Vasárnapi Blikkel, 1999-ben pedig a Ringier megvásárolta a Nemzeti Sportot, az ország egyetlen sportnapilapját, amely idén 110. születésnapját ünnepelte. 2003-tól a vállalat magazin portfoliója indult rohamos fejlődésnek a Bravo, Bravo Girl, Tina, Buci Maci valamint a 11 év után újraindított Képes Sport kiadásával. Ehhez a csoporthoz kapcsolódott később a Blikk Nők, valamint márkakiterjesztései, valamint a hot!, az IM, a Nemzeti Sport Magazin és a Sport&Style. A Ringier 2005-től többségi tulajdonosa a Népszabadságnak. 2010-ben a Ringier Kiadó új épületbe, a 8. kerületi Futó utcába költözött. Magyarország legkedveltebb és legolvasottabb napilapjai, az NSO és a Blikk.hu 2011 év elejétől már iPhone-on is elérhetőek. Ugyanebben az évben a vállalat Zoltán Erika koncertjének megszervezésével megkezdte a működését a „live-event” szektorban. 2012-ben a Ringier belépett a televíziós műsorgyártás piacára.

Fido Didóval ünnepli a 90. születésnapját a 7UP

1 órája

A 90-es évek ikonikus figurája, Fido Dido most visszatért. A 7UP idén júliusban ünnepelte 90. születésnapját, és a jeles alkalomból termékei csomagolásán visszahozta a népszerű márkahőst.