Az élelmiszer-kereskedelem tévéreklámjai érték el a legtöbb 18-49 éves nézőt a termékosztályok közül idén júniusban. Utánuk egyéb gyógytermékek, személygépkocsi, hitel-kölcsön és mobiltelefon előfizetés/csomag következnek a rangsorban.

Jelentősen nőtt a vállalatok és szervezetek hirdető tevékenysége. A múlt hónapban összesen 641 540 darab reklámfilmet sugároztak a Nielsen által vizsgált csatornákon. Ebből a szempontból a növekedés mértéke 18 százalék egyik júniusról a másikra. Egy tévénéző idén júniusban naponta átlagosan 65 reklámfilmmel találkozott, ami öttel több, mint egy évvel korábban.

A teljes népesség júniusban naponta átlag 259 percig nézett tévéműsort valós időben, ami 1 perccel több, mint egy évvel korábban. Ezt az átlagot legjobban a 60 éves és idősebb korosztály haladja meg. Legalacsonyabb pedig a 18-29 évesek idén júniusi átlaga.

Listaáron a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákat alapul véve 96,8 milliárd forintot költöttek tévéreklámra a cégek idén júniusban Ez 20 százalékkal több mint a tavaly júniusi reklámköltés összege. A valós költés azonban ennél lényegesen alacsonyabb lehet, mivel a televíziós társaságok különböző mértékű kedvezményeket adnak a hirdetőknek.

Az élelmiszer-kereskedelem tévéreklámjainak elérési mutatója 7 709 júniusban, ami 9 százalékkal több, mint a tavalyi hatodik hónapban. Szintén nagyobb elérési mutatókat regisztrált a Nielsen múlt év júniushoz képest például egyéb gyógyterméknél (+27%), személygépkocsinál (+90%), sörnél (+4%), hipermarketnél (+47%) és műszaki áruháznál (+45%).

Figyelemre méltó, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság miatt bekerült a top húsz termékosztályba júniusban a sportrendezvény és a műsortovábbítás is; előbbi 1 755-ös, utóbbi pedig 3 278-as GRP-vel.

A szektorok közt listavezető élelmiszereken belül az elért nézők száma alapján kialakult top húsz termékosztály között szerepelnek a nyári szezon jellegzetes termékei közül  a sör, a szénsavas üdítőital, az ásványvíz, a vitamin és a vitaminital, továbbá a jégkrém/fagylalt.