2019. február 11.

2018-ban a hazai élelmiszerek fontossága került célkeresztbe

A 10 éves Médiaunió Alapítvány 2018-as kampánya is egy kiemelkedően fontos, aktuális társadalmi ügyre hívta fel a figyelmet.

Az alapítvány megalakulása óta eltelt tíz évben nagyot változott a világ, ezt maguk az alapítók mesélik el az évfordulóra kiadott dokumentumfilmben, amely elérhető a Médiaunió Alapítvány honlapján és YouTube csatornáján. Az átalakuló médiafogyasztási szokásokra reagálva folyamatosan újító szervezet a hazai élelmiszerek kapcsán is a professzionális hozzáállással, illetve a lakossági igényekre reflektáló aktivitásokkal érte el, hogy a kampány alig hat hetes indulását követően már 22 százalékos ismertséget ért el az országosan reprezentatív IPSOS OMNIBUS mérése alapján - írják.

Schmidt Mária, a Médiaunió Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: „Lehetetlenség mindenkit felsorolni, aki a tíz év során segítette a munkánkat. Számtalan reklám és PR-ügynökség, kreatív szakember, producer, neves rendező, operatőr, gyártó, kameratechnikát kölcsönző cég, médiafigyelő, kutató, civil és állami szakértő állt mellénk. A média továbbra is pro bono adja felületeit, évente több, mint félmilliárd forint tarifaáron számított értékben kaptunk felületeket a társadalmi célú kampányainkhoz.”

A társadalmi célú hirdetéseken túl az alapítvány 2018-ban pontosan 100 cikket tudott generálni a médiában, amelyek további megjelenéseket szültek. A tavalyi kampányban jelentős szerepet vállalt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) is.

Schmidt Mária a siker egyik kulcsaként az ősszel indult „Keresd a hazait!” elnevezésű nyereményjátékot is megjelölte, melynek keretében 45 799 hazai élelmiszert tartalmazó blokk AP kódját töltötték fel a játékosok. A származási hely megállapítása nem minden esetben egyszerű, ám azokban az esetekben, amikor a termék címkéjén szerepel a származási hely (Magyarország felirat), ennek megfelelő logó/védjegy, vagy magyar cég van feltüntetve gyártóként, az élelmiszer hazainak minősül. A kampány sikerét bizonyítja a rengeteg feltöltött AP kód, ami azt is jelenti, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban választják ki a megvásárlásra kiszemelt termékeket, ezzel beteljesítve a Médiaunió kampányának célját - teszik hozzá.

A tavalyi kampány legnagyobb újítását a slam poetry fiatal képviselőinek bevonása jelentette, Bánóczi Bea, Bárány Bence és Mészáros Péter verses formában fogalmazta meg a magyar termékekhez fűződő viszonyát. A slammerek műveiből készült a humoros, helyenként komolyabb hangvételű videók széles körben hirdették a hazai fontosságát.