2018. január 19.

2018-ban már nem kell félni az albérletkiadástól

Egy januárban életbe lépett jogszabályváltozásnak köszönhetően idén kevesebbet kell adózni a kiadott ingatlanok után, ezáltal megtisztulhat az albérletpiac.

Az 2017-ig az albérletből származó évi egymillió forintos határt átlépő bevétel után plusz 15 százalék adót kellett fizetni. Mivel sokan nem akarták ezt vállalni, inkább trükköztek, de ennek a 2018-as évvel vége.

Idén már csak személyi jövedelem adót kell majd befizetni a bérlemények utáni bevételekből, magyarul korlátlanul lehet kiadni a lakásokat akár tízmillió forintért is úgy, hogy annak a tizedrészét kell átutalni az illetékes hatóságoknak.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a jogszabályváltozás fehéríteni fogja a piacot. „Nem lesz annyi csalás, sokkal biztonságosabb lesz kiadni egy lakást, nem kell tartani a plusz adóktól és a határ átlépésétől. Minden hivatalosan zajlik, ott lesz a papírokon és számon kérhető akár a bérlő akár a kiadó részéről” – magyarázta.

Ez jelentősen befolyásolhatja majd az albérletpiacot, hiszen a kiadott lakásból származó megtérülés akár kétszerese is lehet egy bankbetétének. Jobban megéri tehát ingatlanban tárolni a pénzt, mint egy pénzintézetben.

Komoly változásként említette azt is, hogy tisztázódnak a rövid idejű bérbeadás (Airbnb) szabályai, amit korábban több városrészből és társasházból is kitiltottak. Mint mondta, az interneten már fellelhető a szabályrendszer, ami alapján kicsiben is el lehet kezdeni és pénzt lehet belőle csinálni. Végül, de nem utolsó sorban pozitív fejleményként emelte ki a Nemzeti Otthonteremtési Közösség elindulását is.

„Ha valaki a NOK-kal vásárol újépítésű lakást, akkor egy 19.5 millió forintos fizetési összeget tud megszerezni hozzávetőleg két-három éven belül úgy, hogy az csak 16-17 millió forintját emészti fel. Több millió forintot lehet nyerni ezzel, ami nem elhanyagolható tényező” – értékelt a szakértő.

Gadanecz Zoltán szerint a következő évek arról fognak szólni, hogy rengetegen vesznek majd a NOK-kal újépítésű lakást, majd ki is adják azt, mert nem kell utána sokat adózni. Így az albérlő gyakorlatilag a fennmaradó időszak részleteit fogja törleszteni.