2019. március 05.

24.hu: Az NVB vizsgálat nélkül elutasította a Soros-plakátkampány elleni bejelentést

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság a DK ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” feliratú plakátok miatt tett bejelentését.

Mint arról pénteken beszámoltak, a DK azt kifogásolta, hogy a kormány kampányidőszakon kívül folytat kampánytevékenységet a Soros György és Jean-Claude Juncker fényképével ellátott plakátokkal, amelyek február közepén jelentek meg országszerte a plakáthelyeken. Az EP-választás pénteken kihirdetett május 26-i időpontja alapján a hivatalos kampányidőszak viszont csak április 6-án kezdődik.

A 24.hu információi szerint az NVB hétfőn 9:4 arányban elutasította a DK beadványát.

Az indoklás szerint a kampányidőszak előtt megjelent plakátok ügyében az NVB nem rendelkezik vizsgálati hatáskörrel, ezért nem tárgyalhatja, hogy azok alkalmasak-e a választói akarat befolyásolására, vagyis, hogy kampánytevékenységként értékelhetők-e.

Ez lefordítva azt jelenti, hogy hiába költ el a kormány milliárdos nagyságrendű közpénzt arra, hogy a hónapokkal az EP-választás előtt a fél országot teleplakátolja a Brüsszel ellenes poszterekkel, ez akkor sem fog kampánytevékenységnek minősülni, ha a magyar kormány egyik minisztere is azt állítja, hogy az EP-választás kampányának részeként kerültek ki a közterekre a plakátok - írják.

A DK a Kúriához fordul az ügyben.