2016. március 10.

A Cartoon Network és az UNICEF idén is összefog

A CN Haver Klub és az UNICEF Magyar Bizottság Erdei Zsolt segítségével bátorítja a gyermekeket a bántalmazás elleni fellépésre.

A Cartoon Network csatorna és az UNICEF Magyar Bizottság idén is közös kampányt indít, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek egymás közti erőszakos viselkedésére és annak orvoslási lehetőségeire.

A kezdeményezés mellé állt Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó is. A vele készült interjúban és kisfilmben arról beszél, hogy az erőszakos viselkedés semmilyen formában nem megengedhető. A közös kampány segíti a gyerekeket, hogy ismerjék fel, ha bántalmazás alanyai lesznek, ne féljenek külső segítséget kérni, álljanak ki magukért, bántalmazott, bajba jutott társaik mellett, illetve legyenek egymással toleránsak, udvariasak. Ezen kívül megosztja személyes tapasztalatait arról, hogy a sport milyen visszatartó és közösségépítő erővel bír az erőszakos, durva viselkedés kialakulása ellen. „Ahogy én elkezdtem sportolni, ritkultak az engem ért atrocitások, és ezzel párhuzamosan a jegyeim is javultak. A fair play, azaz a tisztességes játék nemcsak a sportban, hanem a mindennapokban is elengedhetetlen” – vallott személyes élményeiről az UNICEF sportkövete.

A Cartoon Networkön látható felhívás mellett idén is látható a csatorna saját gyártású animációs Aki ver, az nem haver... mottójú minisorozata. A szpotokban animációs szereplők mesélik el történetüket a bántalmazó, az elszenvedő és a külső szemlélő szemszögéből, illetve készült egy film a barátság erejéről, fontosságáról. A csatorna külön weboldalt is készített az alkalomra, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a nagykövettel, elsajátíthatják a toleráns, etikus viselkedés alapszabályait, hasznos tanácsokat kapnak, hogy mit tegyenek, hová forduljanak segítségért probléma esetén. A filmek nemcsak a csatornán láthatók; az UNICEF Magyar Bizottság felhasználja azokat Ébresztő-óra című országos iskolai tanóra-programjának anyagához is, illetve a programban részt vevő általános iskolás tanulók a kampánnyal kapcsolatos segédanyagot is kapnak.

A Cartoon Network és a gyermekjogi szervezet közös kezdeményezésének legfőbb célja, hogy gyerekek számára vonzó és figyelemfelkeltő módon üzenjen: az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell eltűrniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, társaikért, vagy segítséget kérni, akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva, akár az UNICEF Ébresztő-óra programra jelentkezve.

Magyarországon startol az UNICEF új programja

20 órája

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.