2019. május 10.

A Dorko és a Csepel közös kollekciót tervezett

Május 9-én, csütörtökön A Hely nevű étteremben debütált a magyar bicikligyártó, a Csepel és a hazai streetwear márka, a Dorko első közös kollekciója.

 

A limitált szériás DRK kollekció darabjai közt Csepel designos póló, gymbag, baseballsapka és egy újragondolt DRK ’81 vászoncipő is helyet kapott. A bemutató fénypontjaként egy Dorko designnal megalkotott kerékpárt is bemutattak.

„Miként a Csepel, úgy a Dorko sem feledkezett meg sosem az eredetéről: mindig is fontos volt számunkra, hogy honnan jöttünk és kik is vagyunk, épp ezért sosem bújtunk hangzatos idegen nevek mögé. Büszkék vagyunk arra, hogy magyar márka lehetünk. Már csak ebből kifolyólag is kiemelt jelentőséggel bír számunkra ez az együttműködés, hiszen két olyan hazai brand találkozásáról van itt szó, amelyek ilyen-olyan formában, de lényegében már a húszas évek óta jelen vannak hazánkban – mivel már ekkor dorkókban hajtották a Csepel kerékpárokat” – nyilatkozta Kiss Ramóna, a Dorko kreatív igazgatója.

A kollekciós darabok kiemelkedő eleme a DRK ’81 vászoncipő, amely nemcsak a Csepel design miatt egyedülálló, hanem azért is, mert ez az első Made in Hungary Dorko cipő hazai alapanyag beszerzéssel és magyarországi előállítással. A másik pedig a kerékpár, amelynek designja a Dorko és a Csepel magyar tervezőinek közös munkáját dicséri. Az együttműködés többi darabja megtekinthető a DRK honlapján.