2013. szeptember 19.

A Jó reggelt! márkán dolgozik a Human Telex

A Mondelez Hungária 63 napon át futó promóciójának kreatív munkáját a Human Telex Reklámügynökség végezte.

100 ezerrel indul a nap! - legalábbis a Jó Reggelt! márka legújabb kampányában. A Mondelez Hungária 63 napon át futó promóciójának kreatív munkáját a Human Telex Reklámügynökség végezte.

A kampány arra épül, hogy szeptember 2-től november 3-ig naponta legalább egy Jó Reggelt! fogyasztónak jól indul majd a napja, hiszen a keksz mellett 100 ezer forint nyereményben is részesül. Az ezzel az összeggel feltöltött bankkártya tulajdonosát hirdetik ki ugyanis minden délelőtt 10 órakor a termékhez kapcsolódó promóciós játék során, valamint további 10 darab 10 ezer forintos utalvány talál gazdára, végül pedig – a két hónapos kampány lezárásaként – egy autót is kisorsolnak.

„A pénznyeremény – főleg ha szinte azonnali – még mindig a legvonzóbb ajándékok közé tartozik, ennek a márkára szabott változata a komoly összeget tartalmazó bankkártya és a vásárlási utalvány. Hiszen a Jó Reggelt! azokhoz a nőkhöz szól, akik nem csak abban tudatosak, hogy mit fogyasztanak, hanem bizonyára a tekintetben is, hogy mi egyebet szeretnének vásárolni, azaz mire költik el a nyereményüket” – emelte ki Udvarev-Tóth Rita, a kampány kreatív kidolgozásáért felelős Human Telex Reklámügynökség senior ügyfélkapcsolati menedzsere.

A Jó Reggelt! termékcsalád valamennyi tagja részt vesz a nyereményjátékban, a csomagolásokon kívül vagy belül található kódok pedig kizárólag online tölthetők fel.

A Human Telex Reklámügynökség első alkalommal dolgozott a márkán, a Mondelez Hungária meghívásos tenderét 2013 elején nyerte el. A feladatok között a mechanizmus kidolgozása, a nyeremények meghatározása és az azokkal kapcsolatos együttműködések kialakítása, valamint a key visual és a csomagolás alap kreatívjának tervezése szerepelt. A további anyagok – tv-reklám, POS-ek, kiszerelések csomagolásai –, illetve az online és közösségi média kommunikáció megvalósítását a megbízó éves szerződött partnerei végezték el.

Megbízó: Mondelez Hungária Kft.

Kreatív ügynökség: Human Telex Reklámügynökség

Kreatív és stratégiai igazgató: Hajnal Tamás

Ügyfélkapcsolati igazgató: Bayer Ákos

Senior ügyfélkapcsolati menedzser: Udvarev-Tóth Rita

Vezető szövegíró: Molnár Andrea

Művészeti vezető: Hrabák Miklós

Hűvösre tette a hónaljas bandát az ACG és a Rexona

5 órája

Ellepték Budapest utcáit a hónaljas banda rabosítási fotói: Borzos „Kisbüdi” Alfonz, Potyka „Tócsa” Oszkár és Macskássy „Foltos” Félix a Rexona új termékének három legfontosabb termékelőnyére hívják fel a figyelmet.