Kövess minket!

Marketing

A Nestlé és a Starbucks ültetvényein van gyerekmunka

Legalábbis a Channel 4 Dispatches című műsora szerint, amely a guatemalai gyerekmunkáról rántja le a leplet.

A műsorban összesen 12 kávéültetvényt mutatnak be, hét a Nestlé tulajdonában lévő Nespressóhoz kötödik, öt pedig a Starbuckshoz. Az köti őket össze egymással, hogy mindegyik ültetvényen van gyerekmunka. A készítők szerint volt olyan ültetvény, ahol nagyjából nyolcévesnek tűnő gyerekkel találkoztak, de mindegyik farmon volt 13 évesnél fiatalabb munkás – írja az Index.

A gyerekek heti 40-48 órában dolgozak, a hét hat napján, teljesítménybérben, akár 45 kilós zsákokat cipelve gyűjtötték a kávét. A fizetségük kevesebb mint napi 5 font (kb. kétezer forint) volt. A műsornak nyilatkozott egy emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd is, aki megtekintette a bizonyítékokat, azt mondta, a cégek megszekték az ENSZ által lefektetett nemzetközi munkaszabályokat – teszik hozzá.

George Clooney is megszólalt az ügyben, aki a cég fenntarthatósági tanácsadói testületének is a tagja: „Meglepett és elkeserített ez a történet. Ennek a testületnek és a cégnek is nyilvánvalóan sok dolga van még. És ezt a munkát el fogjuk végezni. Remélem, hogy ez a riporter a jövőben is vizsgálja majd a körülményeket, és pontosan beszámol, ha nem javul a helyzet.”

A Starbucks hivatalos állásfoglalása:

„Március 2-án az Egyesült Királyság Channel 4 csatornája műsorra tűzi a Dispatches című adást, amely a Guatemalában található kávéfarmokról és az ott gyermekek által végzett munkáról szól. A műsorban a Starbucksot is megemlítik több, egyéb érintett vállalat között. Az ilyen jellegű állításokat kiemelten fontosan kezeljük, hiszen már korábban zéró toleranciát hirdettünk az ellátási láncunkban esetlegesen felmerülő gyermekmunkával szemben.

Mélyen megrendítette a vállalatot a műsor producerei által közölt hír, miszerint a három érintett gazdaság, amelyet felkeresetek, lehetséges, hogy kávét adott el a Starbucksnak. A tájékoztatást követően azonnal vizsgálatot indítottunk az ügyben, amely során kiderült, hogy a legutóbbi betakarítási időszakban nem vásároltunk kávét a kérdéses gazdaságokból.

A kérdés ugyanakkor aggasztó és az ügyben további lépéseket teszünk, mivel az érintett gazdaságok a 2019-es vizsgálaton megfeleltek a vállalat etikus beszerzési sztenderdjeinek, amelyek a kávéipar legátfogóbb előírásai.

Amennyiben olyan bejelentés érkezik vállalatunkhoz, amelyben azt állítják, hogy az ellátási láncunkban bárhol megsértik az olyan, zéró toleranciával kezelt kérdéseket, mint például a gyermekmunka, azonnal leállítjuk a kérdéses farmokról történő esetleges beszerzést. A felvásárlást egészen addig szüneteltetjük, amíg biztosak nem lehetünk abban, hogy az adott gazdaság teljes mértékben megfelel a szigorú etikus beszerzési követelményeinknek.

A Starbucks hosszú évek óta támogatja a gazdákat Guatemalában és a vállalat számára kiemelten fontos a helyi kávétermelő közösségek hosszú távú jóléte. Ezen közösségek támogatására a Starbucks a következő lépéseket teszi 2020-ban.

A vállalat az eddigieknél gyakrabban kezdeményez harmadik fél által végzett vizsgálatokat a C.A.F.E. hitelesítéssel rendelkező farmokon, nem csak Guatemalában, hanem világszerte. Az intézkedések között lesznek előre bejelentett és véletlenszerű ellenőrzések is.

A Starbucks megerősíti az Emergency Relief Fundhoz kötődő vállalásait, amelyből a vállalatnak kávét értékesítő guatemalai gazdák juthatnak támogatáshoz 2020-ban.

Ezek mellett a vállalat egy közhasznú beruházást indít, amelyből közösségi szolgáltatásokat fejleszt Guatemalában partnereivel együttműködve.

A Starbucks támogatja a gazdákat és a helyi közösségeket regionális- és helyi gyermekvédelmi programok elindításában.

A Starbucks etikus kávébeszerzési programja az egyik legjobb az iparágban, amelyet a vállalat folyamatosan tökéletesít. A C.A.F.E. (Coffee and Farmer Equity) Practices jelentik az etikus beszerzés alapjait. Ezt az átfogó és átlátható programot 2004-ben, a Conservation International szervezettel együtt úgy alakították ki, hogy teljeskörű szociális, környezeti és gazdasági alapot adjon a kávébeszerzésnek.

Az elmúlt közel húsz évben folyamatosan továbbfejlesztett C.A.F.E. Practices programban már több mint 200 indikátor alapján értékelik az egyes farmok teljesítményét és hogy megfelelnek-e a szociális, környezetvédelmi és gazdasági ajánlásoknak. A helyszíni ellenőrzések során a független hitelesítő szervezetek számos pozitív intézkedés meglétét vizsgálják a farmokon, amelyek alapján azok megkaphatják a C.A.F.E. hitelesítést.

Az ellenőrök 22 zéró tolerancia sztenderd, köztük a gyermekmunka szigorú tilalma alapján értékelik azokat a termelőket, akik szeretnének részt venni a C.A.F.E Practice programban. Amennyiben a gazdaság nem felel meg valamelyik feltételnek, úgy nem vehet részt a beszállítói programban.

Minden C.A.F.E Practice értékelési eredmény nyilvánosan elérhető, a www. stories.starbucks.com oldalon pedig részletes információk találhatók a Starbucks átfogó, etikus kávébeszerzési gyakorlatairól, és a termelőket támogató programokról. A vállalat emberi jogi elkötelezettségét a Starbucks emberi jogi nyilatkozatában is rögzítettek.

Közel két évtized ellenőrzései és értékelései során a vállalat folyamatosan fejlesztette vizsgálati sztenderdjeit és gyakorlatait, amelyek együttesen az iparág egyik legszigorúbb ellenőrzési rendszerét alkotják, és értékes információkkal szolgálnak a kávétermesztők igényeiről is.

Ezek alapján a kávé után biztosított prémiumok mellett a Starbucks egy sor erőforrást biztosít a termelőknek, amelyekkel megélhetésük és életminőségük is fejlődik a kiváló és növekvő hozamú kávénak köszönhetően. A változatos intézkedések során a termelők mezőgazdasági jó gyakorlatokat tanulhatnak, segítik a C.A.F.E Practice sztenderdjeihez való alkalmazkodást, ellenálló kávécserjékkel támogatják őket, valamint segélyalapokkal, hitelekkel és a Starbucks Foundation kávétermelő nőkkel és családokkal foglalkozó, nonprofit szervezeteknek szóló támogatásaival is segítik őket.

Tisztában vagyunk azzal, hogy intézkedéseink fontosak a kávétermelő közösségeknek, miközben mind mi, mind az iparág többi szereplője folyamatosan dolgozik azon, hogy még többet tehessen a mindenki számára előnyös kávétermesztés jövőjéért.”

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom