2014. április 23.

A Netflix ellenzi a Comcast – Time Warner Cable összeolvadást

A streaming szolgáltató a verseny visszaszorulásától és az árak emelkedésétől tart. Ebben a félelmében fogyasztói csoportok is osztoznak.

A streaming szolgáltató a verseny visszaszorulásától és az árak emelkedésétől tart. Ebben a félelmében fogyasztói csoportok is osztoznak.

A Netflix egyértelműen ellenzi a Time Warner Cable és a Comcast összeolvadását, mivel a közös vállalat így túl nagy versenyelőnyre tenne szert a szélessávú internetelérés piacán. A vállalat álláspontja nem érte váratlanul a részvényeseket, hiszen korábban Reed Hastings vezérigazgató már jelezte nemtetszését az összeolvadással kapcsolatban, amelynek eredményeként a közös vállalat részesedése a szélessávú internet piacán elérné a 60 százalékot, ezzel korlátozva a versenyt. A monopolhelyzet kialakulásának veszélyeként Hastings az árak önkényes emelését jósolja. A 45 milliárd dolláros összeolvadás engedélyeztetési folyamata még csak most kezdődött, de a Netflixen kívül számos fogyasztói csoport is ellenzi a két vállalat egyesülését. A Netflix évről évre növekedő bevételeket könyvelhet el, valamint világszerte 48 millió előfizetővel zárta az idei év első negyedévét.

A hírt a Médianéző nemzetközi tematikus hírfigyelő szolgáltatásának köszönhetjük.

A korábbi egyenleg is visszajár

22 órája

Az adategyeztetést elmulasztó Telenor ügyfelek akár a jövő év elejéig, 2018. február 28-ig kérhetik korábbi hívószámuk visszaállítását is.

Elérhető a PayPal-es fizetés Nintendo készüléken is

1 napja

A készülékekre letölthető szoftverek megvásárlásához, illetve a Nintendo eShop felhasználói fiókon keresztül történő vásárlások értékének kiegyenlítésére 34 országban áll rendelkezésre a fizetési opció.