2017. március 01.

A Red Lemon Mediával dolgozik a Sörszövetség

2017. március 1-től a Red Lemon Media látja el a Sör mi több program PR, social media és eseményszervezési munkálatait.

A hazai sörkultúra fejlesztését középpontba helyező kezdeményezés keretében már az elmúlt években is számos rendezvény és program valósult meg, így többek között az Év Sörkorcsolyája verseny, vagy a Sörgasztronómiai Hét. Ezen programok kommunikációs feladatai mellett számos esemény, program, fesztivál-jelenlét koncepciójának megtervezése, valamint a Sör mi több Facebook és Instagram oldalak menedzselése is az ügynökség feladata lesz.

„A Red Lemon kreativitása, piaci tapasztalata és média ismerete pont az a „főzet”, amire a Sör mi többnek két év után szüksége van ahhoz, hogy még szélesebb körben terjessze az új sörkultúrát” – mondta dr. Schillinger Attila, a Sörszövetség igazgatója.

„Nagy örömmel vágunk bele a közös munkába a Sörszövetséggel, hiszen a csapatunknak különösen inspiráló a téma. Mindig szívesen veszünk részt olyan integrált kommunikációs kampányokban, amelyek új megoldásokat kívánnak tőlünk, amelyekkel a piacot is inspirálhatjuk, ezzel együtt új kihívásokat is jelentenek. Bízom benne, hogy olyan kommunikációs megoldásokat hozunk a hazai sörgyártók szövetségének, amelyekkel a magyar sör méltó helyre kerülhet” – mondta el Hajagos Rita, a Red Lemon managing partnere.