2011. január 11.

A francia reklámpiac már meglódult

Tavaly kétszámjegyű növekedést produkáltak a hagyományos médiumok a kulcsfontosságú európai médiapiacon. Leginkább a tévé kapott erőre.

Tavaly kétszámjegyű növekedést produkáltak a hagyományos médiumok a kulcsfontosságú európai médiapiacon. Leginkább a tévé kapott erőre.

A Yacast francia kutatócég adatai alapján a televízió, a rádió és a sajtó együttesen összesen 11 százalékos növekedést ért el 2010-ben. A hirdetők e klasszikus médiatípusokban 16,4 milliárd eurót költöttek el a tavalyi évben.

A legnagyobb mértékű emelkedést a TV produkálta, melybe éves összehasonlításban majd 15 százalékkal több reklámpénz, több mint 8 milliárd euró áramlott. A rádió 5 százalékos bővülést követően 3,4 milliárd eurót vonzott, míg a sajtóban 4,9 milliárd eurót költöttek a márkák, ami 8 százalékos bővülésnek felel meg.

A Figaro e témában megjelent hosszabb elemzése a Kantar Media kutatócéget idézve arra is kitér, hogy a növekedés nemcsak annak köszönhető, hogy többen és többet mertek hirdetni, mint 2009-ben, hanem annak is, hogy a kicsinyke levegőhöz jutás erőt adott a médiatulajdonosoknak a két éve tartó öngyilkos kedvezményversenyből való kikászálódásra.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

1 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.