Szakértői becslések szerint már több, mint 3 000 darab tisztán elektromos autó van regisztrálva hazánkban, míg év végére 5 000 feletti darabszám valószínűsíthető. A következő években átlagosan 65-68 százalékos bővüléssel számol a kormányzat.

Az Ipsos szakemberei egy szindikált kutatássorozat első lépéseként még 2017-ben felmérték a hazai autósok elektromos autózáshoz való pillanatnyi viszonyát, illetve a jövőbeni beszerzési terveket - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„Az online kérdőív segítségével megkérdezett 863, jogosítvánnyal rendelkező, saját vagy céges autót használó interjúalany válaszai alapján 2019-ig a célcsoport közel harmada váltja le jelenlegi autóját”

– mondta el Kovács Balázs, a kutatási projekt vezetője.

„Új személyautó vásárlásakor 10-ből 9-en mérlegelnék egy alternatív meghajtású autó beszerzését a jövőben. Az elektromos autók mára már ténylegesen is a hétköznapi beszédtéma részét képezik” - tette hozzá.

alternatív hajtású autó vásárlására nyitott autóhasználók - IPSOS
Alternatív hajtású autó vásárlására nyitott autóhasználók - IPSOS

 

A kutatócég becslése szerint a teljes autós célcsoport negyede, míg a viszonylag új (5 évnél fiatalabb) autót használók harmada venné számításba legközelebb e-autó vásárlásának lehetőségét.

 

A szigfnifikancia vizsgálatok kimutatták, hogy szociodemográfiai háttér szerint a gyerekes családosok, és a diplomás autósok különösen nyitottak a tisztán elektromos hajtású gépkocsik vásárlására.

 

Az asszociációs vizsgálatok eredményei alapján nem csupán a racionalitás (kedvező adófeltételek és használati költségek), vagy a környezetvédelem szól a villanyautók mellett, de a kapcsolt várakozások között az autózás újszerű élménye is megjelenik. A legnagyobb félelmet a magas beszerzési ár és a korlátozott utazási távolság jelentik.

jogosítvánnyal rendelkező, (saját vagy céges) autót vezető válaszadók - IPSOS
Jogosítvánnyal rendelkező, (saját vagy céges) autót vezető válaszadók - IPSOS

 

A válaszadók becslése szerint már egy jelenlegi korszerű e-autó is képes biztosítani akár 300 kilométeres távot egyetlen feltöltéssel, ami azt mutatja, hogy a többség túlbecsüli a villanyautók valós kapacitását. A nyitott kérdésre adott válaszok alapján egy elektromos autótól elvárt, egyetlen töltéssel megtehető minimális távolság ennél is nagyobb, átlagosan 375 km. A tényleges napi használatot felmérve ugyanakkor kiderült, hogy a legritkább esetben van szüksége egy áltagos magyar autóhasználónak erre a hatótávra.

A megismert autóhasználati szokások alapján az Ipsos kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy megtett távolságot, és a töltési lehetőségeket figyelembe véve az autóvezetők 54 százaléka számára már

jelenleg is megoldást kínálna egy korszerű elektromos autó a hétköznapokban. A hosszabb utazások igénye miatt az átlagos hétvégi használatra vonatkoztatva ez az arány valamivel alacsonyabb, 49 százalékos.

 

A valódi gátat sokkal inkább az ismeretek hiánya, a fogyasztói tévhitek, és nem utolsó sorban a relatíve magas beszerzési árak jelentik.

 

E-autó mint alternatíva - IPSOS
E-autó mint alternatíva - IPSOS

 

A forgalomban levő márkák ismertségét illetően a spontán módon első helyen felidézett e-márkák között a Tesla és a Nissan, míg a típusok között a Leaf és az i3 vezet. A villanyautózás rajongói körében valamennyi típus ismertsége és kedveltsége magasabb az átlagnál, különösen igaz ez a Tesla modellekre.

„A potenciális, azaz a jövőbeni e-autó vásárlásra kiemelkedő nyitottságot mutató felhasználók céljai között pedig már Volkswagen, Hyundai, Kia, Citroen és Chevrolet modellek tervezett beszerzése is magasabb arányban jelenik meg.”

– tette hozzá az Ipsos szakembere.

Hazánkban mind a tölthető autók használhatóságának, az infrastrukturális ellátottságnak, mind pedig a kereseti aránytalanságnak köszönhetően jelentős a főváros túlsúlya jelenleg a KSH és az e-Mobi adatai szerint. Bár az új személygépkocsik legfeljebb ötöde van a fővárosban regisztrálva, a statisztikák szerint a zöld rendszámos autók körülbelül háromnegyede valamely budai kerületben talál gazdára.

A feltárt eredményeket figyelembe véve egy gyorsan változó, minden szereplőtől egyedi stratégiát megkövetelő piac az elektromos autók piaca, melyhez az Ipsos szakemberei e-Car Mirror néven egy egyedi támogató eszközt hoztak létre, mely tracking jelleggel követi a magyar e-autós piaci hangulatot, és becsüli meg a konkrét kereslet jövőbeni alakulását, magánszemélyek és vállalatok szintjén egyaránt. A kutatásban együttműködő ügyfeleknek lehetőségük nyílik exkluzív kérdések elhelyezésére, valamint a már jelenleg is e-autó birtokos felhasználók személyes tapasztalatinak megismerésére.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.