2017. október 11.

A jövő bankfiókját nyitja meg az Erste

A pénzintézet új stratégiájának megfelelően a fióki működés középpontjába a pénzügyi tanácsadás kerül.

„A jövő év második negyedévétől papírmentes számlanyitást tesz lehetővé minden fiókjában az Erste Bank” – jelentette be Harmati László, a hitelintézet lakossági területért felelős vezérigazgató helyettese a bankcsoport innovatív koncepciója szerint felújított újbudai egységének bemutatóján.

A pénzintézetnél az elmúlt két évben több mint két és félszeresére emelkedett az elektronikus csatornákon végzett tranzakciók száma, és az ügyfeleik több mint fele aktívan használ valamilyen digitális csatornát. A vezérigazgató helyettes szerint ugyanakkor a fiókok szerepe, a személyes kiszolgálás jelentősége a banki szolgáltatások egy részénél nőhet a jövőben. Ahhoz azonban, hogy megfeleljenek a megváltozott pénzügyi szokásoknak, át kell alakulnia a fiókoknak.

„Az Ersténél az ügyfelek megváltozott igényeiből és szokásaiból indultunk ki az új fióki koncepció kialakításakor” – mondta el Csáki Richárd fiókhálózat és prémium szegmens igazgató. Hasonlóképpen átalakított fiókokat Ausztriában, Csehországban és Romániában már sikerrel üzemeltet az Erste Group. A jövő fiókjában az éjjel-nappal nyitva tartó önkiszolgáló szolgáltatásokkal párhuzamosan a tanácsadás kerül előtérbe egy teljesen megváltozott, barátságos fióki környezetben, ahol a bizalmas megbeszéléseket támogató környezet mellett a gyors, nem helyhez kötött tanácsadói kiszolgálás is biztosított. Ebben segít a módosított fióki alaprajz, a hagyományos pultok eltűnése, a folyamatok digitalizálása, az ügyintézés felgyorsulása és az adminisztráció csökkentése.

Az Erste Bank az elkövetkező hónapokban az új fióki modell magyarországi működését teszteli, fokozatosan beépítve a digitalizációs vívmányokat. A bank a modellt a visszajelzések alapján teljesen a magyar ügyfelek igényeire szabja az újbudai és még néhány kiválasztott fiókban. A teljes fiókhálózat átalakításáról a teszt időszak lezárása után, 2018-ban döntenek.