„Bizonyos dolgokból nem csinálok nagy ügyet” – mondja Vass László, akinek cipői a bespoke kultúra központjában, a Savile Row-n is megvásárolhatóak. A klasszikus Vass Cipő alapítója, aki ma már Európa-szerte elismert modern képzőművészeti gyűjteménnyel is rendelkezik, szenvedélyesen mesél márkájáról, festményekről és arról, mikor érezné úgy, hogy hagyott valamit maga után.

Amikor elhatározta, hogy cipőmárkát épít, mi motiválta?

Erre születtem, 72 évesen, ötvenévnyi szakmai tapasztalattal a hátam mögött sem teher cipőkkel foglalkoznom.

A Vass Cipő márkává válása hosszú folyamat volt. A cipőipari technikum elvégzését követően az első munkahelyem a Magyar Divatintézet volt, 23 évesem tettem mestervizsgát, egy rámán varrott Budapest cipőt készítettem. Ezt követően 25 évig csak női cipőket csináltam és árultam, ebből tudtam jövedelemre szert tenni. Évtizedekig hulladékból dolgoztam, egy kereskedő megvásárolta a bőrhulladékot a Minőségi vagy a Duna Cipőgyártól, mi pedig megvettük mázsára, és olyan szandálokat csináltunk, hogy megszólaltak. A rendszerváltozással egy időben megjelent az import, megszűnt a magyar cipőipar, bérmunkaország lettünk. Éreztem, hogy váltanom kell, felelevenítve a mestervizsgám, a munkatársaimmal együtt alkottuk meg az első férficipőnket.

Protokollszakértők szerint egy emberről a cipője árulja el a legtöbbet. Hogyan jellemezné azt, aki Vass cipőt visel?

Ez egy gondolkodásmód. Többször jártam a bázeli kortárs képzőművészeti vásáron; a pavilonok között haladva idősebb és fiatalabb emberek jöttek velem szembe, rögtön a lábukat néztem, ez egy betegség. (Nevet.)

A minap Bécsben, a Kärntner Straßén sétáltam, hallom, hogy valakinek kopog a cipője az orrába és a sarkába beépített vastól, ami tartósabbá teszi a lábbelit. Van, akinek sikk így járni. Van, aki miközben mindent megvásárolhat magának, nem dobja el a cipőjét, ragaszkodik hozzá, javíttatja. Sokszor a családi tradíció a meghatározó. Annyira szűk szegmenst szolgálunk ki, hogy abban találunk mindenféle hozzáállást.

Van egy 93 éves úriember, aki az egyik legnagyobb magyar vállalat igazgatósági tagja, 1938 óta él Angliában. Egy nap felhív a titkárnője, hogy a főnöke szeretne tőlem cipőt rendelni. Létrejött a találkozó, rendelt egy duplatalpú cipőt, ami olyan tartós, hogy még tíz évig ki fogja szolgálni. Egy másik, szintén 90 éven felüli közismert személy, amikor eljött, hogy levegyük a méretet a cipőhöz, nem tudta, hányas cipőt hord. Kiderült, mindig kézzel készített cipőt viselt, és csak a cipész tudta, neki magának nem kellett ismernie. (Nevet.)

Vass Cipő
Vass Cipő

Ön mindig saját márkát hord?

Igen, bár van néhány cipőm, amelyeket ajándékba kaptam, de nem hordom őket.

Stílustanácsadók többféle cipész iskolát határoznak meg: angol, amerikai, bécsi-budapesti, olasz, francia.

A cipők történetében van nyolc-tíz olyan modell, amelyet ma is ugyanúgy hívnak, mint amikor kialakultak. Az angol iskolánál a fej a cipő szára alatt van, ezek az úgynevezett oxford cipők. Az amerikaiak a robosztusabb lábbeliket kedvelik, ők gyártják a világ leghíresebb lóbőr cipőjét, az Aldent. A Budapest modell egy speciális, magas orrú kaptafára készült derby típusú (a fej a cipő szára alatt van – a szerk.) cipő szárnyas kaplival. A bécsi szinte ugyanilyen, de annak egyenes az orrborítása. Az olaszoknál a mediterrán életmód miatt inkább a mokaszinok hódítanak, de beszélhetünk a bevarrt fejes norvég, valamint a bebújós cipőkről, a penny loaferekről is. A rámán varrott cipők elegánsabbak, a gojzer varrottak sportosabbak.

Vass Cipő
Vass Cipő

Mennyi idő alatt és milyen munkafázisok után kapja meg a vevő a saját, méretre készült cipőjét?

Miután levesszük a vevő lábméretét, megbeszéltük a modellt, a színt, a bőr fajtáját, kiválasztjuk a hét-nyolc féle kaptafa közül a számára legalkalmasabbat. Egy sablon után kiszabjuk a cipő felsőrész anyagát, amely a felsőrész készítőhöz kerül, belekerülnek a belső anyagok, később a felső részt szögekkel ráfeszítjük a kaptafára, szakkifejezéssel élve, ekkor van „fára foglalva a cipő”. Ezt követően varrják fel a cipőre a rámát, ráépítik a talpat, megsarkalják, levágják a felesleget, majd a végső fázisban a kikészítőkhöz kerül, akik az utolsó simításokat végzik, kifényesítik, talpbetétet helyeznek bele, majd dobozba teszik. Sok külföldi márka írja rá a cipőire, hogy kézzel készültek, miközben annyi bennük a kézimunka, hogy kézzel tették a dobozba.

Melyek azok a márkajegyek, amelyek alapján beazonosíthatóak a Vass cipők?

Színek tekintetében van egy apró jellegzetesség, ami hozzánk köthető. A klasszikus színskála szerint az alapcipő fekete, utána jön a bordó két árnyalata: a sima és a sötét. Ha a barna színt bontom le a sötéttől a sárgáig, négy színárnyalatot kapok: sötétbarna, antik konyak, közép sárga és világos sárga.

Rájöttünk arra, hogy a Budapesthez a világossárga szín passzol a legjobban. A Neue Zürcher Zeitungban meg is jelent egy újságcikk Újra lehet kapni a sárga Budapest cipőt címmel. A másik jellegzetesség a felismerhetőség, amely a stílusjegyekből adódik.

Egy magyar üzletember mesélte, hogy amikor elment Svédországba, felismerte, hogy az ottani partnere Vass cipőt visel. Egy külföldi író pedig a krimijében is szerepeltette a márkát. (Nevet.) A közelmúltban felhívott a korábbi amerikai magyar nagykövet, hogy felszólalt a Kongresszusban, ahol több képviselő is a mi márkánkat hordja, és ő nem is gondolta volna, hogy ennyire híres vagyok. (Nevet.)

Vass Cipő
Vass Cipő

Ugyanazzal a francia bőrgyárral dolgoznak, mint a Louis Vuitton vagy az Hermès.

Az olasz bőrnél jobbak a franciák. Régebben angol bőrből is kiváló minőséget tudtam előállítani, de sorra szűnnek meg a gyártók, mert az olyan cégek, mint a Vuitton megveszik a gyárakat. Előfordult, hogy egy márka megvásárolt ötszázezer élő marhát, hogy abból a bőrből más ne tudjon árut készíteni.

Milyen stratégia alapján választják ki, mely földrészen teszik elérhetővé a márkát?

Legelső lépésként Bécsben szerettem volna bemutatni a cipőimet. Akkor szembesültem azzal, hogy bár a cipők jó minőségűek, nem volt stílusuk, ami nagyrészt a kaptafától függ. Szerencsémre egy osztrák kereskedőtől kaptam egy új angol kaptafát, és a cipők azonnal eladhatóvá váltak. Miután a Humanic és a Salamander legmagasabb osztályán is árulták a cipőinket, Ausztriából kikoptunk. A cipőink bekerültek a többi márka közé, de nem volt egyetlen szakavatott eladó sem, aki elmagyarázta volna a vevőknek, mitől más egy kézzel készült, mint a gépi.

Tíz évig dolgoztunk a Hugo Boss prémium márkájának, a Baldessarininek „Hand made by Vass for Baldessarini Hugo Boss” megjelöléssel. Németországban jelenleg is több helyen vagyunk jelen, ahogy a Távol-Keleten is, ami a divat terén egyre inkább felváltja Európát. Tokióban tizenöt éve árulunk, de ott vagyunk Szöulban és Pekingben is, szinte félelmetes belegondolni.

Mivel a keleti cégek beszerzői Milánóból érkező szakemberek, mi is átváltottunk a könnyedebb, olaszos stílusra, elnyújtott, szögletes vagy kerekebb orral készítjük a lábbeliket. Egyre jelentősebb réteg rendel tőlünk interneten keresztül is kész cipőt.

Vass Cipő
Vass Cipő

A kézműves szabászati kultúra fellegvárának számító Savile Row egyik üzletében is vásárolhatunk Vass cipőt.

Bizonyos dolgokból nem csinálok nagy ügyet, de ez tényleg a non plus ultra a luxusszegmensben. Nem kell nagy eladási számokra gondolni…

A férfi luxuscipők királyának a John Lobbot tekintik. Tőlük rendelt VIII. Edward király, Frank Sinatra, de még James Bond is.

Mit gondol, miért ők a leghíresebbek? Azért, mert 1828-ban alapították a céget. A név hihetetlen értéket képvisel, persze mögé teszik a minőséget is. Van, aki egy-egy cipőre több mint fél évet vár. Megjegyzem, ami nálam 700 euró, az náluk 3500 font. Ugyanezt látjuk Párizsban a Berlutinál vagy Bécsben a Maternánál. Egyébként nem olyan régen járt nálam a John Lobb kaptafakészítője, és meghívott, nézzem meg, hogy készül a cipőjük. Mondtam, dehogy megyek! Elég volt! (Nevet.)

A veszprémi Vass-gyűjtemény (Fotó: Vámos Judit)
A veszprémi Vass-gyűjtemény (Fotó: Vámos Judit)

Mi volt az a pont az életében, amikor eldöntötte, hogy az addig vásárolt festményekből gyűjteményt hoz létre?

Közel volt az üzletemhez a Csók Galéria, és mivel az első lakásom enteriőrjét üresnek éreztem, besétáltam, és vettem egy képet. Először színek szerint választottam. Összebarátkoztam a galéria vezetőjével, aki elindított egy fejlődési úton.

Mindig a kortárs érdekelt. A szocializmusban éltünk, behatároltak voltak a beszerzési lehetőségek. A kisiparosok, akik jobban kerestek, mint az átlag, autót vettek, én sajnáltam rá a pénzt, de elgondolkoztatott, miből lehet később érték. A festményekben szellemi kihívást éreztem.

Elkezdtem kiállításokra járni, egyre több embert ismertem meg ebből a körből, és magamtól rábukkantam az első olyan művészre, akinek értéke volt, Tóth Menyhértre. Volt Országh Lili képem is, de fiatalon eljutottam Barcsay Jenő műtermébe is, aki erősen hatott rám.

Mit talált meg a geometrikus-absztrakt, illetve a konstruktivista alkotásokban?

Zaklatott iparoséletet éltem, a rend, a nyugalom, a tisztaság vonz. Az idő engem igazolt, a 20. századból csak a geometrikus festők váltak híressé: Moholy-Nagy, Kassák, Vasarely, Péri, Beöthy, Hantai Simon. Itthonról nem lehetett világhírt elérni, ahhoz külföldön kellett élni. Talán az egyedüli, akinek sikerült, Maurer Dóra, de a férjével ők is évekig Bécsben éltek.

A veszprémi Vass-gyűjtemény (Fotó: Vámos Judit)
A veszprémi Vass-gyűjtemény (Fotó: Vámos Judit)

Hogy jut el egy gyűjtő odáig, hogy az Európa-szerte híres gyűjteményét megossza a közönséggel?

Negyven éve foglalkozom vele. Mindig is voltak híres magángyűjtők, Kolozsvári Ernő, Vaszileszku János, Rácz István, akiknek átláttam a gyűjteményüket, de nem akartam az epigonjuk lenni. Igyekeztem egyéni arculatot találni. Felvállaltam az utat, azóta is tisztítom a gyűjteményem. Húsz év után elsőként tértem át a nemzetközi vásárlásokra. Magyarországról mindent kivittek, de nem hoztak be semmit. Amit kint megvesznek, például Munkácsyt, valamit a Nyolcaktól, itthon drágábban eladják, de a modern művészetet senki nem merte behozni az országba, úgy érzem, ebben úttörő voltam.

A veszprémi Vass-gyűjtemény tizenöt éve nyílt meg, idővel a világ felfigyelt arra, hogy olyan nevek szerepelnek nálam, mint Günther Uecker, Sean Scully, Max Bill vagy Josef Albers. Létezik egy BMW Art Guide nevű kiadvány, amelyben összegyűjtik a világ 250 legérdekesebb egységes arculatú gyűjteményét. Immár hatodik éve választják be ebbe a Vass-gyűjteményt, amely így olyan kollekciókkal kerül egy szintre, mint a Burda- vagy a Louis Vuitton-gyűjtemény.

Járatom az Architectural Digest című amerikai lakberendezési magazint. Képzelje el, az egyik számban a leköszönő Barack Obama fehér házbeli rezidenciáját mutatták be, és nem akartam hinni a szememnek. Egy dupla oldali fotón szerepelt egy Sean Scully alkotás, akitől nekem van egyedül képem Magyarországon, de három Robert Mangold képet is kiválasztottak, akitől szintén van műtárgyam. A címlapon Josef Albers két alkotása volt látható, akitől a Szépművészeti Múzeumon kívül csak nekem van festményem itthon. Ahogy most önnek, úgy elmeséltem vagy harminc ismerősömnek is a felfedezésem. Mit gondol, mit válaszolt közülük huszonkilenc? Azt, hogy Donald Trumpnak majd nem lesznek ilyen művei. Egyetlen személy nyilatkozott elismerően a párhuzamról. Magyarországon az emberek félnek szembesülni a tudatlanságukkal, a zenét, az irodalmat jobban megértik, de a vizuális kultúra nincs könnyű helyzetben.

Ahogy a kézzel készült cipő is örökölhető, apáról fiúra szállhat, úgy a műgyűjteményének darabjai is továbbadódnak a következő generációnak.

Tapasztalatom szerint bár voltak Budapesten híres cipészek, cipőmárkák, de amint az alapító meghal, húsz év után kikopik a név, ellentétben azokéval, akik műgyűjteményt hoztak létre. Mit tudunk az Eszterházy-örökségről vagy a Hatvany-vagyonról? Mindenük széthullott, de az összegyűjtött, majd eladományozott műtárgyaik, egy Cézanne, egy Gauguin, egy Renoir megmaradtak. Az első világháború előtt élt két neves orosz gyűjtő, Scsukin és Morozov, akik kijártak Párizsba, hogy melyikük tud értékesebb műtárgyat vásárolni; a verseny eredményeként az egyiknek volt vagy ötven Picassója, a másiknak ötven Matisse-a. A forradalom után mindent államosítottak, semmit sem lehetett eladni, de nézzük meg, mi mindent állítanak ki ma Szentpéterváron, és ez ennek a két embernek köszönhető. Itthon is minden volt, és ezt ma is meg lehet csinálni.

Értő szemre, tudásra és hitre van szükség ahhoz, hogy egy ország műkincs állománya gazdagodjon. Mindig van olyan rés, amelyet egy gyűjtő be tud tölteni. Mindig felteszem magamnak a kérdést, ki lesz az Magyarországon, aki ad egy jelentősebb összeget egy külföldi műalkotásért. Tizenöt év alatt most állt mellém egy kiváló fiatal építész, akivel rokon a gondolkodásunk, és mint annak idején Scsukin és Morozov, most mi versenyzünk.

Mit szeretne, hogyan emlékezzen az utókor Vass Lászlóra?

Valahogy úgy kell rendeznem a sorsom, hogy a gyűjteményem egyben maradjon. Ez a legnagyobb vágyam, ami ha teljesül, úgy érzem, hagyok magam után valamit.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/11-12. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Itt a MyTime!

2 órája

A szeptembertől elérhető szolgáltatás az aktuális igényekhez igazodó, rugalmas televíziózási élményt ígér.