Az első félévben 5,7 milliárd dollár értékben árverezett el műtárgyakat a három legnagyobb aukciós ház, ami éves szinten 18 százalékos növekedést jelent. A magánvagyon-kezelők körében is egyre általánosabb, hogy műkincsekkel és ritkaságokkal kapcsolatos szolgáltatásokat is kínálnak, ráadásul a blockchain technológia újabb lökést adhat a piacnak.

Ötödik alkalommal jelent meg a Deloitte és az ArtTactic jelentése a globális műkincspiacról, valamint a műkincspiaccal kapcsolatos vagyonkezelési szolgáltatásokról. Első alkalommal fordult elő, hogy a megkérdezett magánvagyon-kezelők közel 90%-a vélekedett úgy, hogy a vagyonkezelési tevékenységnek a műkincsek és ritkaságok kezelésére is ki kell terjednie.

A műkincspiaci jelentés során 350 válaszadó, köztük 69 privátbank, 27 family office, 155 művészeti szakember és 107 műgyűjtő véleményét kérdezték meg. A felsoroltak mellett több mint 40, a műkincspiac és a pénzügyi szféra különböző területein tevékenykedő szakértő is részt vett a felmérésben.

Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy a magánvagyon-kezelők többsége már műtárgyfedezetű hitelezéssel, hagyatéktervezéssel, művészeti tanácsadással és kockázatkezeléssel kapcsolatos szolgáltatásokat is nyújt. Ennek a hátterében az állhat, hogy ügyfeleik a vagyonuk egyre jelentősebb részét költik műkincsekre és ritkaságokra, és elvárják, hogy a vagyonkezelőik ilyen jellegű vagyontárgyakkal is foglalkozzanak

– mutatott rá a kutatás egyik fontos megállapítására dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere.

Újra növekedési pályán a globális műkincspiac

A globális műkincspiac 2016-os visszaesése után az árverések forgalma 2017 első félévében újra növekedésnek indult, és a műkincspiac több régióban is élénkülni kezdett. A jelentés szerint az első félévben a Sotheby's, Christie's és Phillips aukciós házak összesen 5,713 milliárd dolláros aukciós forgalmat értek el, ami 18 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Mivel a kiemelkedően vagyonos magánszemélyek száma az elkövetkezendő évtizedben várhatóan jelentősen emelkedni fog, a műkincspiac számára pozitívak a hosszú távú kilátások. Ennek ellenére a jelenleg tapasztalható politikai és gazdasági bizonytalanság rövidtávon visszafoghatja a piacot.

A magyarországi aukciós piac meghatározó szereplőjével, Virág Judittal készült interjú elolvasható: Árverések és hírverések

A jelentésből kiderül, hogy a vagyonkezelők háromnegyede aggályosnak tartja a szabályozás és az átláthatóság hiányát, ugyanakkor a művészeti szakemberek és a műgyűjtők egyetértenek a vagyonkezelőkkel abban, hogy modernizálni kell a műkincspiacot, hiszen csak így biztosítható, hogy kellően átlátható, hiteles és fejlődőképes legyen.

A technológia mint a műkincspiac motorja

A technológia egyre nagyobb szerepet játszik a műkincspiaccal kapcsolatos vagyonkezelési szolgáltatások fejlődésében. A jelentés egyik megállapítása, hogy a műkincspiacon alkalmazott technológiai megoldások, többek között a blockchain alapú megoldások is, új üzleti modellek előtt nyithatják meg a kapukat.

Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább elterjednek az értékbecslést, eredetvizsgálatot és nyomonkövetést segítő technológiai eszközök, a blockchain pedig forradalmi változásokat hozhat, hiszen ennek alkalmazásával hatékonyan kezelhetővé lehető válhatnak a műkincsek eredetére vonatkozó kérdések, ami növeli a piac átláthatóságát, és erősíti a bizalmat

– tette hozzá dr. Baranyi Gábor, a Deloitte Private igazgatója.

Monostor kezdett Facebook kampányba

1 napja

Kampányukat az Aeffect Communications segíti és Facebook posztok mellett a Forbes decemberi számában a monostor gazdálkodásáról is beszéltek.

Népszerűek a magyar márkamúzeumok

1 napja

A külföldi látogatók folyamatos érdeklődése mellett idén a magyaroknak kínált céges és családi programokkal értek el növekedést a Szamos, a Törley és a Zwack múzeumai.