Kövess minket!

Marketing

A nagyok ajtaján kopogtatunk

Néhány év leforgása alatt vált butikcégből a nemzetközi ügynökségek kihívójává a Mediator. A full service ügynökség működési modelljéről, terjeszkedési lehetőségeiről és a szakmai utánpótlás jelentette kihívásokról is beszélgettünk Biró László operatív vezetővel és Tárkányi Szabolcs kreatívigazgatóval.

Hogyan vált a Mediator full service ügynökséggé?

A kétezres évek elején sok full service reklámügynökség működött, de később mindenki specializálódott. Ma megint ellentétes folyamatok zajlanak: a médiaügynökség kreatívot fejleszt, a kreatív ügynökség levásárolja a médiát, és közben mindenki digitális. A Mediator más utat járt be: 2005-ben alapították, és 2013-ig egy 6-8 fős kreatív butik volt. Akkor kezdtünk el mindent házon belülre hozni: a médiát, social médiát, webfejlesztést.

Miért pont akkor döntöttetek emellett?

A kreatív munkával elégedett ügyfelek gyakran kérdezték, tudunk-e segíteni a médiában vagy más kommunikációs területeken, az erre bevont alvállalkozók viszont nem tudták az elvárt minőséget hozni. 2013-ban médiatervezői múlttal érkeztem a céghez, ekkor kezdtünk el házon belül médiaosztályt építeni. Közben volt egy nagyon jó szériánk, amikor 20 tenderből 19-et megnyertünk, így tudtunk növekedni. Azt tapasztaltuk, hogy az működik jól, amit házon belül tudunk biztosítani. Az ügyfelek pedig értékelik, hogy egyetlen kapcsolattartót kell hívniuk, a tartalmak nem keringenek szövegírók, programozók és SEO-sok között, nem merülnek fel technikai problémák.

Médiavásárlás területén mennyire számítotok tényezőnek a magyar piacon?

Idén 1,5 milliárd forint körül lesz a médiavásárlási forgalmunk, jövőre pedig már alulról fogjuk karcolgatni a nagyobb ügynökségeket. A social média vagy a kreatív divíziónk talán már önállóan is a top 3 ügynökség között lenne a maga területén. Ha a média is meghatározóvá válna, az hatalmas fejlődést jelentene, mert az egy éles piac, ahol erősebben le vannak osztva a szerepek. De ebbe invesztálunk, ezért vettünk fel PPC-szakembereket is.

A webfejlesztés területén milyen munkáitok vannak?

Ennek 80 százaléka a reklámhoz kapcsolódó iparosmunka: eDM-tervezés és -programozás, bannerek és promóciós microsite-ok készítése, 20 százalékban pedig komplex weboldal- és applikáció-programozásokkal is foglalkozunk. A magyar webhelyzet még elég katasztrofális: még mindig vannak olyan jelentkezők, akik végre szeretnének egy normális weboldalt a 10-15 éves megoldások helyett, ezért továbbra is van benne potenciál.

PR-rel, illetve tartalommarketinggel is foglalkoztok?

A közösségi médiás tartalommarketinget a social media osztály kezeli, PR-menedzsert pedig éppen keresünk, mert egyre nagyobb az igény az ügyfelek részéről.

Mennyire tudjátok kihasználni a kapacitásokat? Elég stabil ehhez az ügyfélkör?

20-25 aktív ügyfelünk van, akiknek 80-85 projektje fut egyszerre. Az elmúlt 3 évben nem nagyon vesztettünk ügyfelet, kapacitást pedig akkor bővítünk, ha a terhelés már befolyásolná a napi munka minőségét. A mostani piacon nem könnyű szakembereket találni. Ha 2013-14-ben lett volna ilyen a munkaerőhelyzet, akkor nem is tudjuk, hogyan lettünk volna képesek bővülni.

Melyik területeken van hiány?

Mindenhol küzdünk. Az, hogy webfejlesztésre nem találni programozót, nem újdonság, de a kreatívokat is más ügynökségektől kell átcsábítani, motion designert vagy PPC-st pedig még csábítani sem nagyon lehet. Nagy előnyünk, hogy a munkatársak itt a kommunikáció minden szegmensére ráláthatnak. Arra törekszünk, hogy aki idejön dolgozni, idővel ne szakterületben, hanem kommunikációban gondolkodjon. Folyamatosan zajlik a juniorvadászat is, a médiaterületen pedig gyakornoki életpályamodellt indítottunk el, annyira kevés volt a jó szakember. A felvetteket házon belül képezzük, hogy reklámszakemberekké váljanak, és sok frissen felvett néhány éven belül csoportvezető lesz. A menedzsment igénye volt, hogy emberi munkakörnyezetet alakítsunk ki. Igyekszünk mindenkit az egyéniségének megfelelő ügyfelekhez rendelni, és a legütőképesebb párosokat kialakítani. Nagyon szeretik a kreatívok is, hogy sokszínű a munka: egyik pillanatban tévés storyboardon agyalnak, utána online kampányon dolgoznak, de a szövegírók akár az ötleteikből készült film forgatására is kimehetnek, ha pedig fáradni látszanak, akkor át tudjuk őket tenni másik ügyfélre. Nagyon alacsony nálunk a fluktuáció, évente egy-két kollégától válunk meg.

A fiatalokról mi a véleményetek? Sok helyről hallani, hogy már nem igazán motiváltak.

Ez már egy más generáció, aki sok pénzt, kevés munkával és azonnal szeretne. Viszont ha megtalálod azokat az embereket, akik klasszikus módon szeretnének dolgozni, fejlődni és jó szakemberré válni, akkor nagyon jól lehet velük dolgozni. A jó munkamorálú közeg őket is felfelé húzza.

A növekedést hogyan tudta lekövetni a cég?

A Mediator attól ütőképes, hogy a tulajdonosok nem szólnak bele a napi munkába, nagyon gyorsan tudunk reagálni a változásokra, és elég rugalmasak vagyunk ahhoz, hogy akár ügyfélszinten is idomuljunk az elvárásokhoz. Mindig az ügyfelek igényeinek megfelelően bővültünk, a rendszert pedig folyamatosan ehhez alakítottuk: az elmúlt 3 évben legalább 4-5 féle rendszert kipróbáltunk, és az IT- és pénzügyi folyamatokat is ezekhez igazítottuk. Sok munkatársunk multitól érkezett, és tőlük próbáljuk átvenni az ott működő megoldásokat, hozzáigazítva ahhoz a jó hangulatú, családias légkörhöz, ami az ügynökségben van.

Az ügyfélkör változott a növekedéssel? Vannak olyan cégek, amelyek szívesebben mennek egy nagyobb ügynökséghez, mint egy butikcéghez?

Igen, el kell érni egy bizonyos szintet. Van például olyan ügyfelünk social médiában, akinek a referenciájával meg tudtunk nyerni két másik céget. És ahogy nő a médiavásárlási volumenünk, úgy kapunk olyan tenderekre meghívást, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Egy 300-400 milliós tévés tenderre ma már meghívnak minket, míg pár éve ennyi volt a cég teljes árbevétele. A nagy ügyfelek ajtaján kopogtatunk. Dolgozunk a Deichmann-nal, Fundamentával, a Shop Stoppal, pharmacégekkel. Minden ügyfelünket magunknak szerezzük tendereken vagy bekopogtatva, és jellemzően előbb kisebb munkákat kapunk, majd a sikeres problémamegoldással próbálunk egyre nagyobb szeletet kihasítani a kommunikációs büdzséből.

Nemrég beléptetek a WPI-ba. Ettől vártok új megbízásokat?

A WPI független ügynökségek nemzetközi szervezete, és az önkéntesség miatt nagyon lelkesek a tagok. Ami fontos benne számunkra, hogy a nemzetközi háttér hiánya olykor versenyhátrányt jelentett számunkra, most viszont már ugyanúgy le tudunk bonyolítani egy nemzetközi kampányt, mint bármelyik hálózat. A WPI új elnöke nagyon elkötelezett, hogy az új üzletek megszerzésében egységesen lépjünk fel, és akár egy Cola-tenderre is meghívást kapjunk. Azt pedig mi fogjuk javasolni, hogy a hálózati tagok időszakonként osszák meg egymással a friss megoldásaikat.

Mik a közeljövő tervei?

Erről a méretről már nehezebb tovább növekedni, de nem állunk meg, csak lassítunk egy kicsit. Nemrég a Zewa és a Guinness social média tenderét nyertük meg, elkezdtünk dolgozni a KIA-nak ATL-ben, és a Unix is ügyfelünk lett. 2018 arról fog szólni, hogy az ügynökség igazán ütőképes csapattá váljon, és ha lehetőség nyílik rá, részt vegyen kreatív megmérettetéseken is. A díjak tekintetében nem esünk át a ló túloldalára, továbbra is az elégedett ügyfélkör a legfontosabb, de lassan meg kell méretnünk magunkat a kreatív fesztiválokon is.

 

A beszélgetés rövidített változata elsőként a Médiapiac 2017/11-12. számában jelent meg.

 

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom