2014. augusztus 19.

A reklámadóról egyeztetett a VOSZ

Hamarosan itt a bevallási határidő, sok a bizonytalanság. Íme, néhány fontos tudnivaló a több szervezetet érintő egyeztetések alapján.

Hamarosan itt a bevallási határidő, sok a bizonytalanság. Íme, néhány fontos tudnivaló a több szervezetet érintő egyeztetések alapján.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyolc másik érdekképviseleti szervezettel együttműködve egyeztetést kezdeményezett a reklámadó ügyében a szaktárca Nemzetgazdasági Minisztériummal, ugyansi a vonatkozó törvény augusztus 15-ével hatályba lépett, a bevallási határidő augusztus 21. és rengeteg a bizonytalanság.

Erre jutottak a tárgyalások alapján:

1. Semmilyen reklámadóra vonatkozó külső vagy belső kimutatást, számítást, táblázatot vagy feljegyzést sem kell készítenie azoknak, akiknek reklámbevétele nem éri el az évi 500 millió forintot, illetve maguk nem reklám megrendelők havi 2,5 millió forintot meghaladó összegben.

2. A kisebb vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy a reklám-közzétételre vonatkozó szerződésben, vagy számlán rögzítsék (nyilatkozzanak), hogy a reklámadó-kötelezettséget teljesítik vagy arra nem kötelezettek.

3. Nem minősül saját reklámnak, vagyis nem adóköteles, amennyiben egy vállalkozás a köznapi életben szokásos módon használja nevét, védjegyét, vagy egyéb megjelölését (így különösen a névjegyen, a levélpapíron, a borítékon, a munkaruhán, a tevékenység végzésének helyéül szolgáló ingatlanon, a saját gépjárművön legfeljebb a cégnév, céglogó, elérhetőség szerepel).

4. A hazai szereplőkön túlmenően a reklámadó alanyi köre nem szűkíthető le a Magyarországon letelepedett, vagy székhellyel/telephellyel/fiókteleppel rendelkező gazdasági szereplőkre, amennyiben azok napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat tesznek Magyarország területén elérhetővé, sajtóterméket adnak ki, szabadtéri reklámhordozót, valamint reklám elhelyezésére szolgáló járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosítanak, vagy interneten, túlnyomórészt magyar nyelven vagy túlnyomórészt magyar nyelvű internetes oldalon reklámot közzétesznek. Azaz a reklámadó alanya lehet minden olyan gazdasági szereplő, aki magyarországi érintettséggel reklámtevékenységet (Magyarországon reklám-adóköteles reklám-közzétételt) folytat.

A VOSZ együttműködő partnerei voltak az egyeztetés során:

  • Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség)
  • Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ)
  • Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ)
  • Magyar Marketing Szövetség
  • Magyar Reklámszövetség (MRSZ)
  • Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ)
  • Magyar Márkaszövetség
  • Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT)

Sportkavalkád a Téli Sportválasztón

14 órája

A Téli Sportágválasztón január 27. szombaton 10 és 17 óra között több mint 20 mozgásformát próbálhatnak ki az érdeklődők a Vasas Jégcentrumban, így mindenki megtalálja a neki való téli sportágat.

Óránként 6 káreset történt az ünnepek alatt

17 órája

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent.