David LaChapelle fotói vizuális szimfóniában mutatják meg az ember és a természet között létrejövő új kapcsolatot - írják.

David LaChapelle a fotóművészet nagymestere és az egyik legjelentősebb kortárs fotós, képeivel és kísérleteivel új fejezetet nyit a Lavazza naptárainak történetében.

Az amerikai fotós harmadik alkalommal működik együtt a márkával, és Armando Testa, a Lavazza reklámügynökségének művészeti vezetésével, most egy történetet mesél el a természet szépségét ábrázoló fotóin keresztül. Andy Warhol korábbi tanulója, a hírességeknek kijáró kultusszal bíró LaChapelle az elmúlt néhány évben a környezetvédelemre összpontosította figyelmét a természetfotózás felé fordulva.

A Lavazza úgy döntött, hogy 2020-ban az Earth CelebrAction nevű projekttel a természetnek tiszteleg, és a cselekvést ábrázoló szépség hatalmának megünneplésével arra ösztönzi a Föld lakóit, hogy igenis képesek legyenek cselekedni és tenni a környezetük védelmének érdekében.

LaChapelle egy szimbolikus történeten keresztül mutatja be a témát, amelyben a klasszikus elemek az ember jelenlétében találkoznak egymással, egy lenyűgöző természeti forgatókönyvet megelevenítve. Az év tizenkét hónapja az élet himnusza, amely a szépség átalakító erejével felébresztheti és megvilágíthatja az embereket, tudatosítva az őket körülvevő környezethez köthető igazán mély kapcsolatot, és hangsúlyozva a világ összes élőlényével meglévő kölcsönösséget.

A tizenkét hónap összegyűjti az Earth CelebrAction kiadványban kifejtett gondolatokat, megnyílva a Föld felé: felmérve annak fontosságát, meghallgatva igényeit, Földanyaként tisztelve, és vigyázva rá, hogy gondoskodhasson rólunk. Röviden: újra kapcsolatba lépni a Földdel - írják.

Láttuk David LaChapelle növekvő elköteleződését a fenntarthatóság és a környezetvédelem irányába, amerre a naptárprojektjeink is haladt az évek során

- mondta Francesca Lavazza, a Lavazza Csoport igazgatóságának tagja.

A 2020-as Naptár, vagyis az Earth CelebraAction egy felhívás a Föld összes lakójának, hogy vigyázzon a természet szépségeire és értékeire. Átfogóan, védelmezően, oltalmazva. A földet, mint helyet, és mint Földanyát, nekünk is meg kell védenünk és vigyáznunk kell azokra is, akik a bolygón élnek. A LaChapelle által készített fotók esztétikai erejük révén képesek a művészetet eszközként használni a Föld és annak lakói, vagyis az emberek közötti új kapcsolat kialakítására. A naptár továbbra is ideális eszköze a figyelemfelhívásnak, amely a kritikus jelenünkre fókuszál, és a művészet, valamint a szépség felhasználásával inspirál és felkelti a figyelmet. Mert számunkra a természet védelme művészet.

„A naptár kreatív megtervezése minden évben izgalmas kihívás. Idén a fenntarthatóságról akartunk beszélni, de a hagyományos riport stílustól eltérően. És ami a legfontosabb: szerettük volna a témát erős, emlékezetes és látomásszerű képekkel bemutatni. Ezért gondoltunk rögtön LaChapelle rendhagyó stílusára. David már sok időt eltöltött a Lavazza művészi kötelékében és az évek során folyamatosan követtük karrierje alakulását. A körülöttünk lévő természet és a környezet ihleti munkáját, és bár tudtuk, hogy érti mit szeretnénk, mégis meglepett bennünket a hihetetlenül ötletes és gazdag univerzumával, a termékeny inspirációival és a részletek iránti megszállottságával” - mesélt a fotós kiválasztásáról Michele Mariani, az Armando Testa kreatív igazgatója.

A művész, David LaChapelle a következőképpen kommentálta a Lavazzával folytatott közös munkát:

A Lavazza Earth CelebrAction naptárának megalkotása ideális alkalom volt arra, hogy képzeletbeli utazásomat egy idilli paradicsomon keresztül mutassam be, ahol az ember és a természet tökéletes harmóniában élnek egymással. Hálás vagyok azért, hogy teljesen szabad kezet kaptam egy olyan megbízótól, aki ilyen mértékben tiszteli bolygónkat. Az is örömmel tölt el, hogy olyan képeket készítettem, amelyekkel tökéletesen elégedett vagyok.

A 2020-as Lavazza naptár a fenntarthatóságra és a bolygó jövőjének kérdéseire hívja fel a figyelmet, amelyet a szépség költői utazása és a környezettel való kapcsolat felfedezésére tett kísérlet mutat be. Ez a figyelemfelhívás már 2015-ben, a Föld Védőinek szentelt trilógiával kezdődött, olyan nagyszerű fotósok munkáival, mint Steve McCurry, Joey Lawrence és Denis Rouvre.

A törékeny, de létfontosságú energiával teli ökoszisztémát szemléltető pozitív történetek keresése Platónnal folytatódott, aki 2018-ban a „2030: És te mit teszel?” elnevezésű projektben tette fel a kérdést, csatlakozva az ENSZ által támogatott 17 fenntartható célhoz. 2019 Ami Vitale, a National Geographic Magazine egykori fotósának és az egyik legfontosabb kortárs fotóriporter éve volt, ekkor a művész hat, a természetre összpontosító művészeti projektet dokumentált Thaiföldön, Marokkóban, Svájcban, Kolumbiában, Kenyában és Belgiumban.

A mostani projektben szereplő fotók Hawaii-on készültek, ahol a művész évek óta egy fenntartható farmon él. Itt került LaChapelle közel a tájfotózáshoz, leginkább a környezetvédelemre koncentrálva, amelynek révén úgy tekinthetünk a Földre, mint egy védelmet és törődést igénylő helyre, miközben megőrizzük annak szépségét.

Szlogent váltott az Arval

4 órája

Az eddigi „We care about cars. We care about you.” szlogent 2020-tól a „For the many journeys in life” mottóra cseréli az Arval flottakezelő.